2020-01-13 16:14:05• hírek • Közlemény

Házas kalandtúra indul

A Házasság-hete előtt idén is megrendezik a házas kalandtúrát, melyre várják a párok jelentkezését.


A Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Házas hétvége mozgalom, a különböző plébániák, parókiák, a szatmári baptista- és evangélikus gyülekezetek szervezésében február elején megrendezésre kerül a Házasság hete. Előtte azonban, ahogy megszokott, ismét lesz házas kalandtúra, amelyen a jelentkező párok különböző feladatokat kapnak, érdekes, kedves helyzetek elé állítják őket. Amelyik pár mindegyiket teljesíti, a közösen eltöltött idő élménye mellett nyereményekkel is gazdagodhat. Erre csaknem egy hónap áll a rendelkezésükre. 


Január 19-e és február 17-e között tehát négy feladatot teljesíthetnek. Mindegyiket elektronikus levélben kapják, sorban. Ahogy az egyiket elvégezték egy rövid visszajelzéssel, esetleg fotóval szolgálnak a hazassaghete.sm@gmail.com címre, s úgy kapják a következő meglepetés-feladatot. Azok a házaspárok, akik kedvet kaptak a kalandtúrára a linkre klikkelve megnyíló űrlapon már most jelentkezhetnek. Mivel nem versenyről van szó, a gyertyafényes vacsorát és a többi nyereményt kisorsolják majd azon párok között, akik minden próbát teljesítettek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: