2013-03-09 16:00:35• hírek • Póti Orsolya

Hazafias verseket szavaltak a diákok

A Szatmárnémeti Református Gimnázium adott otthont március 9-én a Hazafias Versek Versmondó Versenyének, amely második alkalommal került megrendezésre a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a LiterArt szervezésében. Idén 58 diák mérte össze ügyességét.

A MIK, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a LiterArt Magyartanárok Egyesülete a tavalyi sikerre való tekintettel idén is meghirdette a Hazafias Versek Versmondó Versenyét, amelyre a Református Gimnázium dísztermében került sor szombat délelőtt 10 órától.

A több mint két órás vetélkedőt két kategóriában szervezték meg: az - V-VIII. osztályos kategóriában 19 diák, míg a IX-XII. osztályos kategóriában 29 fiatal mérkőzött meg. Versenyzők érkeztek a megyeközpont minden magyar tannyelvű iskolájából, valamint az Egri Csűri Bálint Általános Iskolából és a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceumból.

A diákok produkcióit a Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettesből, Méhes Kati színművésznőből, Elek Anikó főszerkesztőből, Huszti Orsolya tanárnőből és Kereskényi Gábor parlamenti képviselőből álló zsűri értékelte, majd 13 óra után kevéssel pedig sor került az eredmények kihirdetésére és díjak átadására.

A díjátadás előtt Méhes Kati színművésznő mondott köszönetet mindazoknak, akik tevékenységükkel, támogatásukkal hozzájárultak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének megszervezéséhez és gratulált a diákoknak a szép produkciókhoz.

„Fontosnak találom ezt a kezdeményezést, hiszen a rendezvény segít nektek abban, hogy tudjátok, hogy kik vagytok, hol vagytok és hogy mindig ott álljatok, ahol igazán a helyetek van. Nagyon szépen beszéltek, és ez elsősorban szüleiteknek, pedagógusaitoknak köszönhető. Legyetek továbbra is igényesek eziránt" - szólt a színművésznő a diákokhoz.

Szász Piroska is gratulált a szép produkciókhoz, és elmondta: a fellépők egy nagyon kellemes délelőttöt szereztek minden jelenlévő számára.

A köszöntőbeszédek után sor is került a díjak átadására, a rendezvény pedig Kereskényi Gábor beszédével zárult, aki szintén gratulált a kezdeményezéshez, mely a tervek szerint a jövő tanévben is megrendezésre került.

Mindkét kategória első három helyezettje értékes könyvvásárlási utalványban részesült, valamint a LiterArt Egyesület, a Református Gimnázium, Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes és Erdei D. István parlamenti képviselő díjai is méltó gazdára leltek.

Az V-VIII. osztályos kategória díjazottjai:

I. hely: Pfeipfer Melany (VI. osztály - Avram Iancu Általános Iskola, felkészítő tanár: Gál Eszter);
II. hely: Ary Dalma (VIII. osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Szilágyi Éva);
III. hely: Süveg Attila (VI. osztály - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Heinrich Andrea).

A LiterArt Egyesület díja: Gerbur Krisztina (VI. osztály - Avram Iancu Általános Iskola, felkészítő tanár: Gál Eszter);
A Szatmárnémeti Református Gimnázium különdíja: Nagy Botond (V. osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Varga-Bressel Christiane) és Rédai Ádám (VI. osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Varga-Bressel Christiane);
Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes különdíja: Moroz Hannelore (VI. -osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Varga-Bressel Christiane).

A IX-XII. osztályos kategória díjazottjai:


I. díj: Óbis Réka Patrícia (XI. osztály - Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Kiss Hajnalka);
II. díj: Maskulik Dávid (IX. osztály - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Czier Andrea);
III. díj: Győrfi József (IX. osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Varga-Bressel Christiane).

A LiterArt Egyesület díja: János Abigél (Kölcsey Ferenc Főgimnázium);
A Szatmárnémeti Református Gimnázium különdíja: Erdei Réka (X. osztály - Református Gimnázium, felkészítő tanár: Lovász Erzsébet), Sütő Vivien (X. osztály - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Heinrich Andrea) és Kis-Kasza Cserés Roland (X. osztály - Élelmiszer-ipari Líceum, felkészítő tanár: Jánk Károly);
Erdei D. István különdíja: Zoltán Ildikó (X. osztály - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő tanár: Heinrich Andrea).

A legügyesebb diákok az RMDSZ által szervezett ünnepségen is elszavalják majd verseiket március 15-én, az István téri Petőfi szobornál. Gratulálunk a győztes diákoknak!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: