2012-11-19 10:13:10• hírek • MTI

Autómentes ökováros épül a kínai Csengtu mellett

Nagy ökováros épül a közép-kínai Csengtu város közvetlen szomszédságában - az energiatakarékos, alacsony károsanyag-kibocsátású város a tervek szerint akár teljesen autómentes lehet.

A Kínában egyedülálló mintaváros felépítése idén ősszel kezdődött, s mintegy nyolc évig tart. A projektet az abu-dzsabi Maszdar ökováros központjának felépítési jogát is elnyerő amerikai Adrian Smith & Gordon Gill építészcég jegyzi, fejlesztője a pekingi Vantone ingatlanvállalat.

Elkészülte után a "Nagyszerű Város" 30 ezer családnak, vagyis mintegy 80 ezer embernek szolgál majd otthonául - derül ki a tervező cég honlapján is közzétett dokumentumokból.
A túlnyomórészt megújuló energia használatára építő város egyedi jellegét annak kiemelkedően környezetkímélő volta adja, más városokkal összehasonlítva például csaknem 50 százalékkal kevesebb energiát és 60 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt majd, szén-dioxid-kibocsátása egy átlagos kínai városhoz képest 60 százalékkal, a szemét mennyisége pedig 90 százalékkal lesz alacsonyabb.

A teljes terület 60 százaléka lesz beépített, 40 százalékát zöldövezetek és sétálóterületek teszik majd ki - cél az, hogy egyetlen lakónak se kelljen két percnél többet gyalogolnia ahhoz, hogy közparkba érjen. A városnak saját ökoparkja is lesz a szennyvíz kezelésére és az elektromos energia termelésére, a földrajzi adottságok miatt a házak nem nap-, hanem elsősorban szélenergiát hasznosítanak. A környező földeket mezőgazdasági célokra tartják fenn, s külön figyelmet kap a természetes élővilág védelme.

Ugyan az autóforgalmat nem tiltják a városban, de arra a tervek szerint nem lesz szükség, a gyors közlekedést föld alatti és felszíni elektromos szállítóberendezések segítik majd - a remények szerint így a város idővel akár teljesen autómentessé is válhat.

A "Nagyszerű Város" annak bizonyítására szolgál, hogy a sűrűn lakott területeknek nem feltétlenül kell szennyezettnek és a környezettől elzártnak lenniük. A város emellett mintaprojekt is, amelyet sikere esetén Kína más területein is le lehet másolni - áll a tervezőcég, az Adrian Smith és Gordon Gill honlapján.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: