2010-01-22 16:27:18• hírek • Parajdi Andrea

Erkel Ferencre emlékeznek

Az Ady Endre Társaság ebben az évben a Csengersimáért Egyesülettel közösen szervezte meg a Magyar Kultúra Hetét, amelynek keretében Szatmárnémetiben és Csengersimán is tartanak programokat.

A Csengersimáért Egyesület felkérte az Ady Endre Társaságot, hogy közösen nyújtsanak be európai uniós pályázatot, amelynek köszönhetően sikerült 80 ezer euró vissza nem térítendő pénzfinanszírozást szerezzenek közös rendezvények lebonyolítására. A pályázat első rendezvénye az immár ötödik alkalommal megszervezett Magyar Kultúra Hete, amely január 22-én, a Magyar Kultúra Napján vette kezdetét, a Dinu Lipatti Filharmóniában.

Tóth Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke nyitotta meg az estet, aki elmondta a Magyar Kultúra Hetének első rendezvényét idén Erkel Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulójával kapcsolták össze, akinek a nevéhez fűződik a Himnusz megzenésítése, és a nemzeti opera megteremtése is. Éppen emiatt lettek az első meghívottak a Kolozsvári Magyar Opera szólistái. Mielőtt a műsor elkezdődött Méhes Kati színművésznő számolt be az Ady Endre Társaság 2009-ben kifejtette tevékenységéről. Mint mondta két, évente visszatérő rendezvényük van, a Magyar Kultúra Hete és a Kossuth kerti Családi hétvége, ezek mellett azonban kiálltásokat, előadásokat és különböző megemlékezéseket is szép számmal tartottak.

A rövid évértékelőt követően a Kolozsvári Magyar Opera szólistái vették át a színpadot, hogy szórakoztassák a közönséget. Fellépett: Székely Zselyke, Vígh Ibolya, Pataki Adorján és Sándor Árpád, valamint Kulcsár Szabolcs kísérte őket zongorán.

A Magyar Kultúra Hetének programja egészen január 30-ig tart. Január 23-án, szombaton a rendezvények sora Csengersimában folytatódik, ahol 14 órától a Szatmárnémeti Északi Színház színművészei István István, Nagy Csongor és Péter Attila Zsolt a BOR-úra derű című zenés műsort adja elő, majd ezt követően 16 órától Méhes Kati színművésznő énekel a Szárazfa zenekar kíséretében, közreműködnek az Egri Csodaszarvas táncosai és a panyolai Citerazenekar is. Továbbá fellép majd a Szatmár Kamara Táncszínház és a Jánosi Együttes is.


Tóth Pál Miklós nyitotta meg az estet
Tóth Páll Miklós nyitotta meg az estet



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: