2013-07-18 15:05:38• hírek • Kocsis Zoltán

Havonta akar kataszteri gyűlést a prefektus

Havi rendszerességgel tartanak majd kataszteri gyűlést a Szatmár megyei prefektúrán. A lépéstől Eugeniu Avram kormánybiztos a visszaszolgáltatások felgyorsulását reméli.

Mindezt július 18-án, csütörtökön jelentette be a prefektus azon a megbeszélésen, amelyen részt vettek a Szatmár megyei önkormányzatok kataszteri hivatalainak képviselői valamint a Megyei Kataszteri Hivatal szakemberei. A 165/2013-as törvény betartása érdekében, mondta Avram, ezentúl havi rendszerességgel találkoznak majd a szakemberek a hasonló megbeszélések keretein belül. A lépés célja, hogy végre valahára vessenek már véget a végeláthatatlannak tűnő visszaszolgáltatási problémáknak természetbeli restitúció vagy anyagi kártérítés útján.

A csütörtöki megbeszélésen szót ejtettek az önkormányzatokban fellépő technikai, szervezési problémákról.

Március elején Victor Ponta kormányfő is szorgalmazta a visszaszolgáltatási ügyek felgyorsítását. Március végén a kormánybiztosi hivatal felszólította a szatmári polgármesteri hivatalokat, sürgessék meg a munkát, ellenkező esetben bírságot helyeztek kilátásba ellenük. Sok esetben mégis stagnál a folyamat, nem ritkán azért, mert már más tulajdonában vannak az érintett területek, ingatlanok. Ennek is tudható be, hogy Avram audienciáin az egyik leggyakoribb panasz a visszaszolgáltatási eljárásokkal kapcsolatos.

Az elmúlt másfél évben országos szinten 822.000 visszaigénylési kérvényt nyújtottak be: ebből 210.000 vonatkozott épületre, 612.000 földterületre. Egyes adatok szerint a kérvények alig felére találtak torvényi orvoslást. Szatmár megyében közel félezer kérvény vár még bírósági határozatra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: