2010-10-05 18:29:00• hírek • Szatmar.ro

Havi 198 millió eurót iszunk és szívunk el

A romániai állampolgárok kiadásainak 8%-a dohányra és alkoholra megy el.

Romániai állampolgárai mintegy 56 millió euróval többet költenek dohányárukra és alkoholra, mint tették azt 2007-ben, írja a Gandul című napilap az Országos Statisztikai Hivatal legújabb adataira hivatkozva.

Ez azt jelenti, hogy egy átlag román állampolgár a kiadásainak nyolc százaléka (azaz 1,2%-kal több, mint három évvel ezelőtt) megy el inni-és füstölni valóra. Magyarán hiábavaló mindennemű adó- és illetékemelés, tekintve hogy az élelmiszerekre költött összeget aránya például visszaesett. Az OST adatai szerint mellesleg Románia 2010-ben havonta 198 millió eurót költ dohányárukra és alkoholra.

A kiadások nagy része természetesen most is az élelmiszerekre és az alkoholt nem tartalmazó italokra megy el, ám ennek aránya enyhe visszaesést mutat: míg három évvel ezelőtt pénzünk 41,7%-át költöttünk élelemre, addig idén csak 41,4%-át. Euróban átszámítva viszont növekedést észlelhetünk, hiszen míg a mintegy 7,5 romániai háztartás 2007-ben 914 millió eurót költött kajára, addig ez az összeg idén eléri az 1,06 milliárdot.

Szintén növekedést mutat az egészségünk megőrzéséért vagy helyreállításáért feláldozott összegek aránya: idén 1%-kal többet költöttünk erre a célra, mint három esztendővel ezelőtt. 2010-ben Románia lakossága havi 126 millió eurót költött gyógyszerekre, míg 2007-ben ez az összeg 85 millió volt. Jelen pillanatban kiadásaink 4,9%-át költjük gyógyszerekre vagy annak látszó tárgyakra.

Az adatokat kielemezve a Gandul napilap igen borúlátó megállapítást tett: Romániában csökkent az életszínvonal, ezek az arányok ugyanis egy szegény ember szükségleteit tükrözik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: