2012-02-08 18:16:39• hírek • Szatmár.ro

Havi 100 eurós támogatást kap

A Studium Alapítvány lakhatás-támogatási pályázatára tizennnyolcan jelentkeztek, köztük három olyan fiatal értelmiségi is, akik ugyan szatmári származásúak, de jelenleg Marosvásárhelyen tanulnak vagy dolgoznak.

Mivel a pályázat célja az, hogy a fiatalokat visszavonza vagy itt tartsa a megyében, a három főből álló bíráló bizottság csak tizenöt pályázatot kellett elbírálnia.

A bírák, ahogy az mindig lenni szokott, nehéz helyzetben voltak, de Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, dr. Vass Zoltán, a Szent Györgyi Albert Társaság társelnöke, valamint Őri-Pákay Franciska, a Studium Alapítvány helyi megbízottja, végül úgy döntöttek, hogy Simon Levente és családja kapja majd 2012. február 1. és 2013. január 31. között a havi 100 eurós támogatást.

Levente feleségével Ritával neveli kisfiukat, és munkája mellett folyamatosan fejleszti tudását, jelenleg éppen a doktori cím megszerzése céljából végezi tanulmányait. A nyertessel a marosvásárhelyi Studium Alapítvány veszi fel a kapcsolatot a támogatás folyósításával és az ehhez szükséges szerződés megkötésének mikéntjével kapcsolatban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: