2011-07-26 07:40:58• hírek • www.blikk.hu

Havas szitkozódva védte Hernádit

Ki gondolta volna?! Havas Henrik a védelmébe vett valakit – igaz, a szokásos módon, hogy közben nekitámadt másvalakinek! Történt, hogy nem sokkal a Csillag születik harmadik szériája után az egyik zsűritag, Fáy Miklós máris szájára vette egykori kolléganőjét, Hernádi Juditot.

Fáy a tehetségkutatóban vélhetően elég részletesen szemügyre vette a művésznő mellbőségét, A víg özvegy című darabról szóló kritikájában ugyanis azt írta a színésznőről:

„Hernádi pedig domborított, mint aki elfogadta, hogy ő csak derék és nyak között tud érdekes lenni." A kritikusnak igencsak felvágták a nyelvét, nem kímélte a Nemzet Színészét, Molnár Piroskát, Szacsvay Lászlót és Bajor Imrét sem.

„A víg özvegy nagyszabású produkció, ennek megfelelően nagyszabásúan rossz, feneketlenül, mélységesen, kegyetlenül és velejéig" – olvasható többek között ez is a Népszabadságban megjelent írásában, amely nem tudni, Hernádinál mennyire verte ki a biztosítékot – mivel lapzártánkig nem értük el –, Havas Henriknél viszont annál inkább. Havas régi jó barátja a színésznőnek és Bajor Imrének, így a védelmükre kelt.

Történt ugyanis, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásán Havas is ott ült a feleségével a nézőtéren, de a szakadó eső miatt elhalasztott előadást végül nem várta meg, a csaknem éjfélkor eljátszott darab kezdete előtt a nejével hazaindult.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: