2016-05-20 15:49:43• hírek • Szatmár.ro

Hatvanan fejezték be tanulmányaikat közigazgatás szakon

A BBTE kihelyezett tagozatának most ballagott a 15. közigazgatás szakos végzős évfolyama.

A Babes-Bolyai tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett tagozata 18 éve kezdte meg működését, így az idei ballagási ünnepség jubileumi volt: a 15. évfolyam fejezte be tanulmányait a közigazgatás szakon.

A ballagási ünnepséget a hagyományokhoz híven a Szatmár Megyei Tanács nagy gyűléstermében tartották péntek délben. A terem megtelt szülőkkel, rokonokkal és barátokkal (a jelek szerint sokaknak gondot okozott a pontos kezdés), na meg az egyetemismtákkal. Suta Stefan, a közigazgatás-szak programfelelős igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd adta át a szót a harmadéveseknek, akik elbúcsúztak társaiktól és oktatóiktól, a másodévesek pedig sok sikert kívántak nekik az elkövetkezőkben. Dorel Coica polgármester és Altfatter Tamás alprefektus is sok sikert kívántak a közelgő vizsgához a végzősöknek. Mindketten emlékeztették a harmadévet zárókat arra, hogy a közigazalkalmazottak fizetése növekedőben van, ezért egyre inkább vonzó lehet a munka a fiatalok számára.

Suta Stefan is sok sikert kívánt a végzősöknek és néhány jó tanáccsal látta el őket. Ezek között szerepelt, hogy a végzősök használják ki fiatalságukat, tegyék mindig azt, amihez kedvük van, de igyekezzenek mindig újat és újat tanulni. Legyenek szigorúak önmagukhoz, utazzanak, lássanak, éljenek meg mindél több mindent és mindig tudjanak szeretni. Lgfőképpen pedig soha ne adják fel álmaikat.

A közigazgatás szakon, a nappali és levelező tagozaton tanulók együtt ballagtak: összesen hatvanan végeztek idén.

Az ünnepség végeztével a végzősöknek a diploma melett egy-egy szál virágot adtak át az egyetem képviselői, így kívánva sok sikert nekik az életben.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: