2019-12-21 12:59:29• hírek • Bajnai Botond

Hatvan új számítógépet kapott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Egykori diákjai összefogása révén két informatika-teremre való vadonatúj számítógéppel bővült a Kölcsey Ferenc Főgimnázium informatikai eszköztára. Szombat délelőtt mondtak köszönetet a támogatóknak.

Igaz már megkezdődött a vakáció, mégis volt némi mozgás szombat reggel a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban: néhány tanár, egy osztályra való diák és néhány kedves vendég gyűlt össze a tanintézmény első emeleti informatika termében. Ezúttal nem valami fejtágító, vagy egy tanóra végett nyitották meg szombaton az iskolát, hanem, hogy köszönetet mondjanak azoknak az egykori diákoknak, akik jóvoltából 60 új számítógéppel, egy korszerű laptoppal, és egy multifunkcionális nyomtatóval gazdagodott a főgimnázium informatikai eszköztára.
 

Pataki Enikő iskolaigazgató egy kivételes dolognak nevezte, a nemes gesztust, hiszen, véleménye szerint, egyetlen tanintézmény sem élhet meg úgy, ha nincs mögötte egy fenntartó megfelelő civil, szülői, volt diákok által képviselt, közösség. Ennek iskolapéldája az a jótékony gesztus, amelynek most is tanúi lehettek.



Demeter Csaba informatika szakos tanár elmondta az utóbbi években az iskola számítógépparkja közel sem volt megfelelő, az aktuális trendnek és követelményeknek éppen hogy eleget tevő számítógépekkel dolgozhattak a diákok, viszont a 60 új számítógépnek köszönhetően valódi minőségbeli javulás következett be e téren.
 

Pataki Enikő elmondta, azzal, hogy új számítógépeket kapott az iskola, nem csak az informatika-oktatás, egyébként is élenjáró színvonala erősödhet, hanem új lehetőségek is nyílnak a jövőben, ugyanis a régi számítógépekből nemsokára berendezésre kerül egy negyedik infóterm is, amit nem az informatika tanárok óráin fognak igénybe venni, hanem olyankor, ha az iskola bármelyik más pedagógusa kíván számítógépes órát tartani a diákok számára. Eddig ilyen nem volt, viszont ezentúl erre is lehetőség kínálkozik majd az iskolában.



A köszönő szavakat követően a jelenlévő támogatók közül többen örömüket fejezték ki, hogy sikerült valódi segítséget nyújtani, illetve elmondták, bíznak abban, hogy azok a diákok, akik most használni fogják az új számítógépeket, 10-15 év múlva, hasonlóképpen ők is segítik majd az iskolát.
 

A nagy értékű támogatást a főgimnázium hat egykori diákjának köszönheti az iskola, név szerint Nagy Gergőnek, Lévai Jánosnak, Balázs Bélának, Tempfli Arnoldnak, Sebesi Zoltánnak és Vadnay Lajosnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: