2016-09-14 12:35:06• hírek • Szatmár.ro

Hatvan köcseys diák vesz részt a Középiskolás Sportolimpián

A kolozsvári megmérettetésen ott lesz a tavaly aranyérmet szerző focicsapat is.

A résztvevők és versenyek számát egyaránt növelve szervezik meg másodjára az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát szeptember 21–24. között Kolozsváron. Erdély összes megyéjéből 29 iskola képviselteti magát a rendezvényen, amelyen idén Szabó Kati olimpiai és világbajnok tornász fővédnökként vesz részt – hangzott el a rendezvény szeptember 13-i sajtótájékoztatóján.

Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke, a Sportolimpia elnöke a résztvevők számának jelentős növekedésére hívta fel a figyelmet, hiszen tavaly 450 diák versenyzett, idén pedig közel 700 középiskolásra számítanak. Az ügyvezető alelnök szerint ez annak tudható be, hogy az esemény üzenete célba ért, a résztvevő diákok pedig a mozgás népszerűsítésének a követeiként az otthoni környezetben, iskolájukban diáktársaikat is sportolásra buzdították. A Sportolimpia idén tavasszal bekerült az Országos Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztérium rendezvénynaptárába, így hivatalosan is elismeri az állam az elért eredményeket, az esemény szakmaiságát.

A rendezvény fővédnökségét idén Szabó Kati többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász vállalta, szeptember 21-én, 19 órától pedig kerekasztal-beszélgetésen vesz részt az esemény ünnepélyes megnyitóján a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében az idei, Rio de Janeiró-i olimpiai játékok és paralimpia erdélyi magyar résztvevőivel. A beszélgetést Kádár Zoltán sportriporter moderálja.

Grabán Zsolt főszervező rámutatott: a Sportolimpia a tízéves múlttal rendelkező Erdély Kupa versenysorozatainak a gyümölcse. Hozzátette: „a rendezvény remek találkozási lehetőséget biztosít a magyar diákoknak és tanároknak, hiszen a néhány napos kolozsvári torna mellett az iskolák sportolói ráhangolódtak a selejtezőkre, amelyeket városi és megyei szinten rendeztek meg - példaként említeném a kolozsvári testnevelő tanárok és iskolacsapatok közötti együttműködést a helyi szintű sportrendezvények, versenyek lebonyolításában. Kijelenthetjük, hogy több ezer fiatalt mozgatott meg a Sportolimpia a szeptember végi versenyek résztvevői mellett."

Kákes Lóránd testnevelő tanár, a Sportolimpia szakmai vezetője elmondta: az eddigi sportágak (futball, kézilabda, kosárlabda, röplabda és atlétikai versenyszámok) mellett idén az úszás négy versenyszámában is megméretkezhetnek a diákok - közel 60 diákra számítanak, emellett az atlétikai versenyszámokra is az eddiginél több, közel 80 résztvevőt várnak. „Diákok és tanárok egyaránt lelkesen fogadták a Sportolimpiára való meghívást, jó látni, hogy szeretettel készülnek a kolozsvári mérkőzésekre. Lassan kialakult bennük az igény, hogy minden évben legyen egy ilyen sportrendezvény" - jelentette ki a szakember.

A sorshúzást pénteken, szeptember 16-án tartják, ekkor dől el a végleges beosztás, valamint a pontos program. A mérkőzések, versenyek nagy része a Iuliu Hatieganu egyetemi sportparkban zajlik.

Az idei Középiskolás Sportolimpián a Kölcsey Ferenc Főgimnázium hatvan fős küldöttsége fogja képviselni Szatmár megyét. Versenyezni fognak az Uta Andrea edzette kosaras lányok és úszók, a Filip Zoltán edzette fiú kosárcsapat és atléták, Kristóf Mihály labdarúgói, valamint a Demeter Csaba informatikatanár által felkészített röplabdázó lányok illetve fiúk.

A tavalyi évben szervezett Sportolimpián a Kölcsey összetettben a negyedik helyen zárt. A labdarúgócsapat aranyérmet szerzett, a két röplabda-csapat egy-egy bronzérmet hozott össze. Muszka Patrik 1000 méteres síkfutásban lett második helyezett, Filip Rebeka pedig 800 méteren harmadik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: