2020-07-06 10:12:12• hírek • Bede Emőke

Hátrányos helyzetű családoknak gyűjt adományokat a Vöröskereszt

Termékbank szülőknek és gyermekeknek – ezzel a névvel indította el a július 6. és augusztus 31. között futó országos kampányát a Romániai Vöröskereszt. A karitatív szervezet kezdeményezésének célja, hogy tartós élelmiszerekkel és higiéniai termékekkel segítse a kiszolgáltatott helyzetben levő családokat.

A romániai gyerekek 40 százaléka éhezik, és olyan környezetben él, melyben még az alapvető tisztálkodási szerek sem biztosítottak, ennek okán a Vöröskereszt életre hívta a közel két hónapon át futó kezdeményezést, melyben partnere a NEPI Rockcastle által üzemeltetett Shopping City és a dm drogéria lesz. Ennek keretében – az ország más bevásárlóközpontjaihoz hasonlóan – a szatmári Shopping City-ben található drogéria kasszáinak közelében is kihelyeztek egy-egy adománygyűjtő dobozt, melybe tartós élelmiszereket és higiéniai szereket vár a Vöröskereszt. A jótékonysági szervezet önkéntesei ezeket aztán rendszeres időközönként összegyűjtik, majd a rászoruló családok között kiosztják. Mindazok, akik a dm üzleteiben vásárolt adományt helyeznek el a gyűjtődobozban, egy többször használatos védőmaszkot kapnak ajándékba a drogéria jóvoltából.


Mit lehet tenni a dobozba?

A kasszák közelében kihelyezett dobozba egyebek mellett babatápszert, tejport, lisztet, cukrot, konzerveket, pelenkát, nedves törlőkendőt, fogkrémet és fogkefét, egészségügyi betétet, sampont, tusfürdőt, izzadásgátlót, mosó- és mosogatószert, illetve olyan egészségügyi szereket várnak, mint például a ragtapasz vagy steril kötszer, tehát mindent, amire csak egy nélkülöző családnak szüksége lehet a hétköznapokban,

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: