2011-01-06 08:01:56• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Bűnvádi eljárás indult Vadim Tudor ellen

Bűnvádi eljárást indított a román legfelső bíróság mellett működő ügyészség Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke ellen, aki az előző napon a hatósági személyekkel szembeszegülve próbálta megakadályozni, hogy lefoglalják a párt székházának az egykori tulajdonos által visszakövetelt épületét.

Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész közölte: a PRM-székház kiürítéséről és az ott történtekről készült rendőrségi jelentések tanulmányozása után a legfőbb ügyészség úgy döntött, hogy bűnvádi eljárást indít Vadim Tudor ellen.
Az ügyészségi közlemény hivatalosan is megerősítette azt, amit ország-világ látott a képernyőkön: a pártvezér nyíltan megfenyegette a bírósági végrehajtót és a rendőröket, erőszakot alkalmazott ellenük, sértegette őket, figyelmen kívül hagyta a bírósági ítéletet, amelynek alapján a kilakoltatás zajlott.

A bírósági végrehajtó a rendőrökkel együtt kedden délelőtt érkezett jogerős bírósági végzés birtokában a PRM székházához. A szélsőségesen nacionalista párt vezetője ordítozva vágott különféle gorombaságokat a hatósági személyek fejéhez, a végrehajtó hölgy arcába vizet loccsantott, és tegeződve illette őt sértő szavakkal. A rendőröket is inzultálta, lökdöste, az egyiknek lekapta a fejéről a sapkát. Az épület mindenesetre bírósági zárlat alá került.


Felháborodást keltett a megnyilvánulása
Felháborodást keltett a megnyilvánulása


Bár a romániai híradások utalnak arra, hogy Tudor európai parlamenti képviselőként mentességet élvez, országszerte felháborodást keltett a pártvezér erőszakos megnyilvánulása. Neves újságírók elítélték a nacionalista politikus szélsőséges magatartását.

Egyebek között emlékeztettek arra, hogy Vadim annak idején a Ceausescu-rendszer egyik "kedvence" volt. Hangsúlyozták: húsz évvel a rendszerváltás után Vadim Tudor még mindig azt képzeli, hogy mindent megengedhet magának. Más "egyszerű" állampolgár esetében a hatóságok elleni hasonló fellépés azonnal büntetendő cselekménynek számítana - jegyzik meg a kommentátorok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: