2009-06-12 10:59:49• hírek • MTI/AFP/Reuters

Hatos készültségi szint az influenza miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azzal számol, hogy egy-két évig fog terjedni a világon az új influenza A(H1N1) vírusa.

Margaret Chan, a szervezet igazgatója közölte ezt a WHO genfi székhelyén tartott csütörtöki sajtóértekezletén, kevéssel azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát, és közölte, hogy a legmagasabb, hatos szintre emeli az új influenzával kapcsolatos készültség szintjét.

Chan elmondta: a szakemberek általános megítélése szerint mérsékelt a jelenlegi járvány, ezért a WHO ismét csak azt ajánlja, hogy az államok tartózkodjanak mindenféle utazási és áruszállítási korlátozás bevezetésétől. Aggasztja viszont az ENSZ szakosított szervét, hogy nem sikerült megállítani a vírus terjedését. Az új vírus ugyanis könnyen átterjed egyik emberről a másikra, és mint az influenzavírusok általában, "tele lehet meglepetésekkel".

A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha kialakulna egy olyan mutációja, amelynek sokkal nagyobb lenne a kórokozó képessége, mint a jelenleginek, és télen sújtaná az északi félteke országait, éppúgy mint a hozzávetőleg 50 millió ember halálát okozó 1918-19-es spanyolnáthajárvány esetében történt - mondta a WHO vezető tisztségviselője. Hozzátette azonban, hogy az új vírus egyelőre meglehetősen stabil, nem mutatja mutáció jeleit.

Mint a továbbiakban kifejtette, az is aggasztja a WHO-t, hogy az új vírus aránytalanul nagy számban okozott súlyos megbetegedéseket a 30 és 50 év közöttiek korosztályában (csakúgy, mint hajdan a spanyolnátha). Chan már most figyelmeztette azokat az országokat, ahol tetőzött a mostani járvány, hogy készüljenek fel a fertőzések egy második hullámára. Az érintett országoknak fenn kell tartaniuk éberségük szintjét, a még nem érintetteknek pedig fel kell készülniük - hangsúlyozta.

Sürgette a laboratóriumokat, hogy gyorsan fogjanak hozzá az új vírus elleni vakcina előállításához, mihelyt befejezték az évszakhoz kötődő influenza oltóanyagának kifejlesztését. Hangsúlyozta: a különféle szabályozó, engedélyező hatóságoknak szorosan együtt kell működniük annak érdekében, hogy felgyorsítható legyen egy biztonságos új vakcina bejegyzése. Megítélése szerint nem várható, hogy szeptember előtt elérhető lesz az új vakcina.
A WHO internetes portálján csütörtökön közzétett legújabb mérleg szerint az A(H1N1) influenzavírus 28774 embert fertőzött meg eddig 74 országban, és 144 beteg halálát okozta. Az utóbbi másfél napon feljegyzett új esetek többsége mexikói (524 új páciens). Két új halálesetet is regisztráltak ebben az amerikai országban. Számos új megbetegedést könyveltek el Nagy-Britanniában (156), Ausztráliában (83), Kínában (32), Spanyolországban (26) és a Fülöp-szigeteken (23) is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: