2012-01-12 15:34:22• hírek • Póti Orsolya

Hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét

Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől - tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől - tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.

A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.

Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől - tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.

A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.

A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.

Január 23-án Kocsis István „A tér" című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti" Filharmóniában.

A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.

A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti" zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában.

„A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni." - mondta el Tóth-Páll Miklós.

A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.

A VI. Magyar Kultúra Hete programja

Január 22. - vasárnap - Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium
A Magyar Kultúra Napja - Hagyományőrző nap

17 óra - Megnyitó - Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Vinnai Győző - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott, Csehi Árpád a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere.

Meghívott előadók:

Dr. Bura László (Szatmárnémeti): Szatmár és irodalmi hagyományai
Dr.Bene János (Nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója): Szatmár megye és nemessége a XIX.században
Dr. Cservenyák László (Mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója): Szatmári táj - szatmári ember
Dr. Kiss Kálmán (főiskolai tanár, Nyíregyháza): Nagyar és a Luby család

Fellépnek a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont Református Gimnázium, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Művészeti Líceum tanulói, a Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház vegyeskórusa Szatmári táncok (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)

19 óra - Gasztronómiai est: Közös vacsora - Szatmári töltöttkáposzta „Határok nélkül"
Szatmári népdalok:
Szivárványos az ég alja - az Ady Endre Társaság és a Bartók Béla Hagyományőrző Egyesület műsora, fellépnek Méhes Kati és Bessenyei István színművészek.

Január 23. - hétfő - Január 24. - kedd -Szatmárnémeti Ács Alajos Stúdió

18 óra - Marosvásárhelyi Yorick Stúdió

Kocsis István: A Tér (monodráma Bólyai János hitéről, küzdelmeiről és szerelmeiről) - Előadja Sebestyén Aba, színművész A keddi előadás után beszélgetés Kocsis István történész, drámaíróval.

Január 25. - szerda - Északi Színház nagyterme - A nyitott Thália, 120 éves a szatmári színház épülete.

10 óra - Tejbegríz - Fehérváry Lilla és zenész barátainak gyerekkoncertje
14 óra -
a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál, PADIF 2011 díjazottjainak gálaelőadásai: JÓMADARAK Petőfi - Bălcescu Általános Iskola (Szatmárnémeti), BEREKENYE Diákszínjátszó Csoport (Szilágycseh), TINIKOMÉDIÁSOK (Szilágykraszna), LENSZIROM Színház és Módszertani Műhely (Nyírbátor, Magyarország).
18 óra
- Dés László - Nemes István- Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter Valahol Európában (musical) Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat

Január 26. - csütörtök - Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium

17 óra - Ady Endre emlékezete „A Hágár oltára" - Ady Endre vallásos lírája az Ady Endre Társaság előadása

Január 27. - péntek - Kölcsey Ferenc Főgimnázium

17 óra - Kaleidoszkóp - válogatás a jelenkori magyar lírából - az Ady Endre Társaság irodalmi estje
19 óra - Dinu Lipatti Filharmónia
- Dsida Jenő: A féltestvér a MISZTRÁL EGYÜTTES koncertje (Budapest) közreműködik Nagy Csongor színművész (Szatmárnémeti)

Január 28. - szombat - Dinu Lipatti Filharmónia

10 óra - Szavalóverseny - az Ady Endre Társaság és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében
19 óra -
Csillagok palotája a SEBŐ EGYÜTTES (Budapest) koncertje

Január 29. - vasárnap - Dinu Lipatti Filharmónia

10 óra - Szavalóverseny döntője
13 óra -
„Emeld fel fejedet..." - a Felvidéki Rockszínház koncertje

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: