2017-01-30 09:48:40• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

Hatodik áhítatosköny, szatmári református lelkészektől

A Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorai immár a hatodik prédikációskötetet teszik le közösen az olvasók elé. Rácz Ervin lelkipásztor, a sorozat szerkesztője gyűjti és az egyházmegye honlapján rendszeresen közli ezeket a rövid igemagyarázatokat, amelyek friss, korszerű hangnemben szólnak a ma emberéhez.

„A reformáció ötszázadik évfordulója előtt fontos arra gondolni, hogy a reformátorok nem voltak restek arra, hogy minden eszközt megragadjanak az igehirdetésre, így az újdonságnak számító friss találmány, a könyvnyomtatás is kiválóan szolgálhatta az Evangélium terjesztését és az egyház megújulását. Fontos szem előtt tartanunk, hogy ebben a sorozatban egyébként nem a tartalmat hordozó közeg a fontos, és az Olvasónak is meg kell értenie, hogy akkor fejti meg igazán a szöveg értelmét, ha az emberi stílus, a felhasznált példák és történetek mögött inkább arra figyel, Akiről szólnak ezek az igemagyarázatok. Mint minden jó prédikációnak, ennek a gyűjteménynek is az a célja, hogy Krisztushoz vezessen. Adja az Isten, hogy haszonnal forgassuk ezt a kötetet, és e lapok hozzák közelebb hozzánk a Mindenható örök szeretetét!" - írja könyvajánlójában Wagner Erik előadótanácsos.

Az áhítatokat írták: Király Lajos esperes, Elek Arnold, Erdei-Árva István, Fodor Lajos, Gáti Tibor, Genda Árpád-Szabolcs, Ilonczai Zsombor, Jobb Domokos, Kala Noémi, Kaszaniczki Csongor, Kiss József, Kiss Szabolcs, Kovács Mátyás-Péter, Nagy Erika, Rácz Ervin, Szilágyi Balázs, Varga Botond, Varga Szilárd. Korrektúrázott és a borítót szerkesztette: Wagner Erik, a könyvet tördelte: Petrikó Ildikó.

A könyv megvásárolható a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában és a különböző egyházközségek lelkipásztorainál, ára 10 lej.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: