2008-08-06 15:01:32• hírek • Czinzel László

Szatmárnémetiben járt Basescu

A köztársasági elnök átutazóban volt, a Máramaros megyei árvízkárokat ment felmérni.

Szerda délelőtt a szatmárnémeti repülőtéren találkozott Traian Basescu köztársasági elnök Csehi Árpád megyei tanácselnökkel és Radu Bud prefektussal.

 


 

Meglepetésszerűen érkezett Szatmárnémetibe a köztársasági elnök, aki Máramaros megye felé vezető útját szakította meg néhány percre. Miközben a Bukarestből érkező repülőgépről átszállt egy helikopterre, amely az árvíztől sújtott Máramaros megyei településekre vitte őt, a megyei vezetőkkel beszélt a Szatmár megyei árvízkárokról.

Csehi Árpád és Radu Bud az elnöknek elmondta: a megyében az árvizek közel sem okoztak akkora károkat, mint a szomszédos megyében, s ez annak is köszönhető, hogy a katasztrófa elhárításakor bevetett szervek gyorsan és operatívan léptek közbe. Emellett a tűzoltóság, katonaság és egyéb, az áradás megfékezésén dolgozó szerveknek eredményesen sikerült összedolgozniuk a civil lakossággal.

A köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült hosszabb ideig a megyében maradnia, megköszönte az elöljáróknak, hogy fogadták őt és sok sikert és kitartást kívánt ahhoz, hogy a Szatmár Megyében keletkezett károkat mielőbb rendbe tudják hozni.

 

basescu_oldalba
szatmar.ro

 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: