2019-06-12 08:35:28• hírek • Közlemény

Határtalanul a refisekkel

2019. június 5-8. között került sor a Határtalanul! nevű program keretein belül 16 refis diák és 2 kísérőtanár, Erdei Melinda és Apjok-Kun Noémi, tanulmányi kirándulására Magyarországra, a Tolna megyei Gyönk településre. Az eseményről Erdei Melinda tájékoztatta lapunkat.

A Határtalanul! program fő céljai: a külhoni illetve az anyaországi magyar diákok közötti kapcsolatépítés, a középiskolák közötti együttműködés és tanulmányi kirándulások.

 

Négy napos kirándulásuknak a gyönki kétnyelvű Tolnai Lajos Gimnázium kollégiuma adott otthont. Betekintést nyerhettek a tanintézmény életébe, meglátogatták a festői környezetben elhelyezkedő német tájházat, továbbá a polgármesteri hivatalt, ahol személyesen a település polgármestere fogadta őket.

 

 

Útba ejtették Pécset is, ahol idegenvezető irányításával megismerhették a város nevezetességeit: a pécsi bazilikát, az Angster orgona-emlékművet, a híres Zsolnay Múzeumot a maga varázslatos porcelán gyűjteményével, a városközpontot, majd megcsodálhatták Baranya megye központját madártávlatból is, ugyanis a pécsi tévétorony 80 méteres magassága pompás rálátást nyújtott a térségre. Útjuk Tolna megye székhelyére, Szekszárdra is elvezetett, ahol a pünkösdi vásár forgataga fogadta őket. Ott meglátogatták a városközpontot, a belvárosi katolikus és a Kálvin téri református templomot és Babits Mihály költő szülőházát.

 

„Barátságunkat megpecsételve mi is hozzájárultunk egy közösen készített vászon kiszínezéséhez a gyönki diákokkal együtt, maradandót alkotva e gyorsan elröpülő négy napból. Útunk méltó zárásaként ellátogattunk a budapesti Hősök terére, ahol számtalan szelfi és fotó készült. Hálás köszönetünket fejezzük ki úgy a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium, mint a szatmárnémeti Református Gimnázium vezetőségének és tanári karának, hogy lehetőséget kaptunk feledhetetlen élményekre az anyaországban, és mindenkinek, aki hozzájárult utunk akadálymentes lebonyolításához. Soli Deo Gloria!” – mondta Erdei Melinda, kísérőtanár.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: