2017-09-18 14:24:13• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Határtalan Szatmár, hetedik alkalommal

Ismét lebomlottak a határfalak Nagyecsed felé, hiszen a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület hetedik alkalommal is megszervezte a reformátusok találkozóját. Nyilván erre az eseményre is rányomta bélyegét, jó értelemben, a reformáció 500. évfordulója. 

Nagyecsed grandiózus református templomát sikerült szinte megtölteni az ünneplő seregnek. A 90. zsoltár felcsendülése után két igehirdetést is hallhatott a gyülekezet. Előbb Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője biztatott bölcsességre és az Istenben való bizalomra, majd dr. Fekete Károly tiszántúli püspök Isten jelenlétéről biztosított, ahogy a történelemben velünk volt, úgy ezután is itt lesz. A liturgiában közreműködött Szalay Kont, a magyarországi Szatmári Református Egyházmegye esperese, Fábián Csaba nagyecsedi lelkipásztor, Király Lajos, a partiumi Szatmári Református Egyházmegye, Tolnai István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, valamint dr. Gaál Sándor, a nyírségi esperes.

Köszöntőt mondott: Kovács Sándor FIDESZ-es parlamenti képviselő, Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere és Fülöp István, a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke. Utóbbi a Kárpát-medence első magyar zsinatának (Erdőd 1545) tételeire alapozta beszédét.

A Milotai Nyilas István-emlékérmet Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere vette át, laudációt mondott Végh Balázs Béla. Beszédében a díjazott a szatmáriságra hívta fel a figyelmet. Legyünk büszkék, hogy szatmáriak lehetünk. Közben a helyi gyülekezet énekkara, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar és Varga Sándor színművész szavalata gyönyörködtetett.

Az istentiszteletet követően a résztvevők felvonultak a templomtól a szabadtéri színpadig, ahol az Immanuel együttes fogadta őket dicsőítéssel. Közreműködött a „Rákóczi” Kovács Gusztáv Hagyományőrző Egyesület, beszédet mondott: Simon Miklós és Tilki Attila országgyűlési képviselő. Kiállítás is megnyitotta kapuit, ami Szatmár vármegye egyházi kincseit tartalmazza. Hagyományőrző csoportok léptek fel, Gyöngyösi Éva és Csaholczi Gusztáv dicsőítő énekeket adtak elő, majd Szabó Előd és a Titán együttes, valamint Radics Gigi, a Stainless Steel és Homonyik Sándor koncertje zárta a sort.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: