2016-06-02 10:52:19• hírek • MTI

Határrendőröket vettek őrizetbe

Tizennyolc határrendőrt és vámost vettek őrizetbe Romániában, akiket az embercsempészek megvesztegettek - közölte a szervezett bűnözés elleni ügyészség.

Huszonhat ember ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 18 határrendőr és vámos, aki a román-szerb határon levő Alsósztamora-Temesmóra (Stamora-Moravita) határátkelőnél dolgozott. A vádhatóság szerint a határrendőrök árucsempészektől is fogadtak el megvesztegetést, és lehetővé tették körözött személyek határátlépését. Az ügyészség összesen 80 ember ellen folytat előzetes vizsgálatot szervezett bűnözési csoport létrehozása miatt. A gyanúsítottakat a határátkelő vezetője szervezte be a váltásvezetőkkel együtt, a csúszópénzt elosztották egymás között.

Az ügyészség már kedden átkutatta a határátkelő irodáit, és a gyanúsítottak otthonában is házkutatást tartottak. Az ügyészek szerint olyankor is csúszópénzt kértek, amikor mindent rendben találtak az utasoknál. Ilyen esetben úgynevezett "hagyományra" hivatkoztak, aminek az utasoknak eleget kellett tenniük - olvasható a vádhatóság közleményében.

A határrendőrök főleg a nagybani cigarettacsempészettel foglalkozók tevékenysége fölött hunytak szemet, akik teherautókkal hozták be a dohánytermékeket Romániába, de különböző luxuscikkeket csempésző személyeket is segítettek a törvénytelen határátlépésben.

A vádhatóság azért tartja különösen súlyosnak az esetet, mert a határrendőrök közötti beszélgetések rögzítéséből kiderült, veszélyes anyagokat - drogokat, fegyvereket, robbanóanyagokat - is hajlandók lettek volna átengedni a határon.
Romániában 2011-ben indítottak először példátlanul nagyszabású vizsgálatot korrupt határrendőrök és vámosok ellen, akkor több mint félszáz embert állítottak bíróság elé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: