2009-05-17 13:33:58• hírek • Szatmár.ro

Határozottan ellenzik a kevesebb tornaórát

Az RMDSZ továbbra is erőteljesen és határozottan hozzá kíván szólni az oktatást érintő kérdésekhez, többek között elfogadhatatlan számára a testnevelés órák számának csökkentése - jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Marosvásárhelyen, a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozásán (TTOT).

A Testnevelés és Sporttársulás, illetve az RMDSZ Programiroda által szervezett tanácskozáson az erdélyi megyékből érkező magyar pedagógusok a testnevelés-oktatás és sport terén felmerülő problémákról, valamint az idei év versenynaptáráról folytattak eszmecserét.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, osztja azt a véleményt, amely szerint az iskolás gyerekek túlterheltek, de nem fizikálisan, ezért a probléma megoldása nem a testnevelés órák számának csökkentésében rejlik. Továbbá hozzátette, hogy igényelni kell a decentralizációt: a cél hosszútávon nem Bukarestben a pénz „kicsikarása", hanem az oktatás decentralizációja, amely a kezdeti nehézségek ellenére fontos és támogatandó célkitűzés.

 

A megnyitón Bodor László, az RMDSZ programirodájának irodavezetője megelégedését fejezte ki, hogy már ötödik alkalommal ülésezik a testnevelő tanárok fóruma. Hozzátette, hogy az idei találkozót nem csak a már fél évtizedes múlt, hanem a sajátos aktuálpolitikai helyzet is időszerűvé teszi, pontosabban a tanügyminisztérium által a testnevelés-oktatás terén okozott káosz, valamint a sportvezetők, igazgatók politikai alapon történő leváltása. Fontos, hogy az európai normák betartására vonatkozó akarat Romániában ne csak az igazságügyi, pénzügyi, gazdasági és más minisztériumokra legyen kötelező, hanem a tanügyminisztérium is zárkózzon fel ezen elvárások mellé-mutatott rá Bodor.

A szakelőadások sorozatát Kötő József, a parlament oktatási bizottságának alelnöke nyitotta, aki A parlament oktatási bizottságának lehetőségei a testnevelés oktatásának javítása terén címmel előadást is tartott. Matekovits Mihály, az Oktatási Minisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgató-helyettese az oktatásban zajló decentralizáció helyzetéről beszélt.

A Testnevelés és Sporttársulás (TEST) programjairól Borbáth István Ágoston elnök, Nemes Áron alelnök és a Kolozs megyei TEST elnöke, Mihály Béla tartott előadást. A rendezvény támogatója, a Communitas Alapítvány munkatársa pályázatíró-képzést tartott a résztvevőknek. A testnevelő tanárok a továbbiakban az éves iskolák közti sportrendezvények programját egyeztették, és döntés született a már vitatott leigazolt játékosok részvételi jogosultságával kapcsolatosan.


A tornaórákra szükség van
Nem a tornaórákat kellene kivenni az iskolai órarendből


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: