2020-02-11 15:04:21• hírek • Bede Emőke

Határon átnyúló együttműködéssel fejlesztik a Szatmár megyei egészségügyet

Különleges konferenciának adott helyet kedden a szatmári Select étterem, melynek során az Intensive Care for Future (ICF) névre hallgató határon átnyúló együttműködés részleteit ismertették a parnerségre lépő felek.

Mint kiderült, az 1 100 000 euró összköltségvetésű Intensive Care for Future általános célkitűzése, hogy segítse a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház és a Munkácsi Regionális Gyermekkórház közti együttműködést, illetve növelje az ezen egészségügyi intézmények által biztosított szolgáltatások minőségét. Ehhez – a projekt megálmodói szerint – az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére és az orvosi csapat szakmai továbbképzésére van szükség. A kárpátaljai kórházban ez a gyermekintenzív osztályon, a szatmári kórházban pedig az újszülött- és az intenzív osztályon fog megvalósulni.


Az projekt fő célcsoportját tehát egyértelműen a két kórház páciensei alkotják: Szatmárnémetiben az együttműködés 5 éves periódusa alatt ez kb. 6600 személyt jelent majd, Munkácson pedig mintegy 1800-at. Emellett azonban nem elhagyagolható a kórházi személyzet sem, ugyanis az együttműködésnek köszönhetően javulnak majd munkakörülményeik és elmélyíthetik szakmai tudásukat. Szatmáron ez 88 személyt érint, Munkácson pedig 64-et. A végső haszonélvező azonban maga a lakosság lesz, mely a fejlesztéseknek köszönhetően minőségibb ellátásban részesülhet – olvasható az Intensive Care for Future ismertetőjében.


Az együttműködés nyitókonferenciáján Adrian Marc, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója kifejtette, nagy örömére szolgál, hogy a projekt végre elindult a megvalósulás útján, ugyanis a neonatológia és az intenzív terápiás kezelés mindig is az egészségügy két kardinális, folyamatos fejlesztésre szoruló pontja volt. Az Intensive Care for Future 24 hónapos futamideje alatt a két kórház szakemberei fejleszthetik saját szakmai tudásukat, megoszthatják tapasztalataikat, és olyan jó eredményeket érhetnek el, mely regionális szinten is példaértékűvé válhat. A projekt ezen felül lehetőséget ad az aegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére is, mely újfent hozzájárul ahhoz, hogy a két intézmény által biztosított szolgáltatások minősége jelentősen javuljon – fejtette ki a kórházvezető.



Az eseményen természetesen jelen volt a Szatmár Megyez Tanács elnöke, Pataki Csaba is, ki elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a neonatolgóia és az intenzív terápiás osztály kerül elsőként fejlesztésre, ugyanakkor az újításokból jut Tasnádra is, ahol hosszú évek óta nem történt előrelépés. "Ez az első megvalósítás alatt álló projektünk, de fontos megjegyezni, hogy további 4 hasonlót tervezünk, s az ezek által odaítélt uniós támogatás összértéke meghaladja majd a 20 millió eurót" – fejtette ki a tanácselnök.


Az Intensice Care for Future együttműködéshez visszatérve Adrian Marc kórházigazgató sajtói kérdésre elmondta, öt, újszülöttek és felnőttek részére is alkalmas lélegeztetőgép-rendszert fognak beszerezni, mely egyebek mellett tartalmazza a ventilátort, a megfigyelő monitort, és az infúziós pumpát is, de frissítik a neonatológia felszerelését is, mely által inkubátorok és egyéb eszközök kerülnek beszerzésre. Emellett korszerű orvosi eszközökkel fogják ellátni a tasnádi kirendeltség pediátriai osztályát is.


Adrian Marc szerint mindezek kulcsfontosságú lépések ahhoz, hogy a szatmári kórház intenzív terápiás osztályának legyen egy kifejezetten újszülöttek számára kialakított részlege is. Jelen pillanatban ugyanis a kritikus állapotban levő babákat egy nagyváradi kórházba kell küldeni, viszont ha elkészül a gyermekintenzív részleg, akkor helyben is kezelni lehet e csecsemőket.



A projekt teljes költségvetése 1.1 millió euró, melyből 90 százalékot az Európai Unió biztosít. Szatmár megyének ezen összegből 495 ezer euró jut, a szükséges önrész pedig 27 500 euró.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: