2009-11-05 14:50:22• hírek • Parajdi Andrea

Határokat összekötő utakat modernizálnak

Több Szatmár és Szabolcs Szatmár Bereg Megyei közös pályázat kapcsán tartottak munkagyűlést Nyíregyházán. Egyeztettek a közös útpályázatokról és a két térség katasztrófavédelmi intézményeinek közös projektjéről is.

Egy szakmai előkészítő megbeszélésen vett részt szerdán a Szatmár Megyei Tanács küldöttsége Nyíregyházán, ahol egyeztettek azokról a közös pályázatokról, amelyeknek a teljes engedélyköteles tervét januárban le kívánják adni. A végső leadási határidő egyébként 2010 július vége.

Ahogyan az ismert három, határt összekötő útszakasz felújítását próbálják közösen megvalósítani. Az egyik a Szaniszló, Horea és Ömböly közti több mint 9 kilométeres út, a másik a Börvely és Ura  közti ugyancsak 9km-es út, míg a harmadik a Szárazbereg és Garbolc közti 2,5 kilométer hosszú útszakasz. Az első két pályázatban -mivel az útmodernizálás nagy része Románia területén valósul meg.

-Szatmár megye a vezető partner, így a helyiekre hárul a nagyobb felelőség is.  -Nekünk kell felelni azért, hogy a magyar oldalon is létrejöjjön a pályázat, ahhoz azonban, hogy minden zökkenőmentesen működjön szükség van a hasonló munkagyűlésekre  - mondta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Területfejlesztési Igazgatóság vezetője. A mostani találkozón tisztázták az utak tulajdonviszonyát, és azt, hogy melyik szakaszt ki kezeli, szó esett a készülő műszaki tanulmányokról is,  amelyek mindkét oldalon pontosan ugyanolyan út megépítését kell lehetővé tegyék. Mindemellett egyeztettek a pályázathoz szükséges önrész biztosításáról is. A találkozón részt vettek Budapestről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselői is, akik azon dolgoznak majd, hogy összehangolják a megvalósíthatósági tanulmányokat.

Pataki Csaba igazgató lapunknak elmondta, hogy a munkagyűlés második felében szó esett arról a pályázatról is, amelyet a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal, a Felső-Tisza Vízügyi Igazgatóság és a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége közösen készít elő. -Egy 2 millió euró értékű pályázatról van szó, amellyel bővíteni szeretnék a két térség vízmonitoring rendszerét, így megfigyelhetővé és elkerülhetővé válnak az esetleges áradások. Ugyancsak ezzel a pályázattal egy riasztórendszert is ki akarnak építeni, amelyet külön rádiófrekvenciával fognak összekötni - mondta az igazgató.


Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Területfejlesztési Igazgatóság vezetője
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Területfejlesztési Igazgatóság vezetője


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: