2010-02-24 17:20:29• hírek • Szatmár.ro

Határmenti kereskedelem

A határ menti régiókat éppen a határon átnyúló vállalkozások és gazdasági együttműködések mentették meg attól, hogy még súlyosabban éreztesse hatásait a gazdasági válság - véli Gerhes Miklós közgazdász.

Határ menti gazdasági együttműködési lehetőségekről, a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolat változásairól tartott előadást Gerhes Miklós közgazdász, a Magyar-Román Határon átnyúló Együttműködési Program keretében, a Kölcsey TV és a Regioline egyesület által szervezett, Két ország, egy cél, közös siker című konferencián. A szakember rávilágított: egyre nagyobb intenzitású a határ menti kereskedelem. Míg 2004-ben kb 200 millió eurót fektettek be magyarországi cégek a határ másik oldalán, 2009-ben már az egymilliárd eurót is elérte ennek összege. A határmentiség azonban nem mindig és nem minden szempontból volt áldás a régiókra nézve, különösen a munkaerő áramlása, és pótlásának hiánya miatt. Romániából 2005-ben 18.000 hivatalos munkavállaló érkezett Magyarországra. Ez mostanra jelentősen lecsökkent, sőt, egy fordulat is mutatkozik, ugyanis egyre több magyarországi munkavállaló keres munkát Romániában. A romániai munkavállalók új célországa Olaszország és Spanyolország lett, azonban várhatóan nagyon sokan térnek vissza a gazdasági válság hatásai miatt (Olaszország a világ tizedik olyan országa, amelyet a legjobban súlytott a válság, míg Spanyolországban jelenleg húsz százalékos a munkanélküliség.) Ez is arra ösztönzi a két országot, hogy új együttműködési irányvonalakat alakítson ki - fejtette ki Gerhes Miklós.

A magyar-román határ 453 km-es szakaszán a kishatármenti kereskedelem az elmúlt 5-7 évben egyre jelentősebb lett. A magyarországi vállalkozók egyre szívesebben nyitottak céget vagy telephelyet Romániában. Erre rásegített az Európai Unió is, amely a határon túli beruházásokat ötven-hatvan százalékos támogatással segítette.

"A határmenti kereskedelemben a román és magyar kis- és középvállalkozásoknak nagy szerepet szántak azáltal, hogy mindkét ország kormánya támogatja ezeket a befektetéseket. Erre a legutóbbi közös kormányülésen is felhívták a figyelmet - emlékeztet Gerhes - A kishatármenti forgalom terén megfogalmazott célok egybeesnek az Európai Uniós célokkal: az életszínvonal felzárkóztatása ezeken a területeken, valamint a munkaerő megtartása."

Románia GDP-fejlődése ütemes emelkedést mutatott 2001-2002-től, elérve az évi a 6-8 százalékos növekedést is. Gerhes Miklós szerint ugyanakkor ennek megvannak az árnyoldalai is: a gyors növekedés eredménye a makrogazdaság egyensúlytalansága.

A válság a határ menti kereskedelemre is rányomta bélyegét, viszont a szakember szerint éppen ezek a vállalkozások segítettek abban, hogy ne éreztesse még keményebben hatását a recesszió, valamint abban is szerepe lehet, hogy a gazdaság újra erőre kapjon - mondta a közgazdász.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: