2013-06-05 12:06:51• hírek • Kocsis Zoltán

Határátkelő megnyitását szorgalmazza Kereskényi

Újabb határátkelő állomás megnyitását szorgalmazza Kereskényi Gábor Szatmár megyei parlamenti képviselő. A politikus írásban fordult Titus Corlatean külügyminiszterhez, mivel az ukrán fél már elkezdte a hátárátkelő létrehozásának előkészületeit.

A külügyminiszterhez beadott írásos kérdésében valamint a Szatmár.ro-nak Kereskényi felhívja a figyelmet, hogy az ukrajnai Nagyszőlősi járás vezetői megkezdték az előkészületeket egy újabb határátkelő megnyitására az ukrajnai Kistarna (ukránul Hija) és a szatmári Nagytarna között. A két testvértelepülés és az ukrajnai járás vezetőinek nevében Kereskényi azzal a kérdéssel fordult a miniszterhez, hogy Románia hajlandó lenne-e egy újabb határátkelőt nyitni illetve ha igen, akkor milyen stádiumban vannak az előkészületek.

„Egy határátkelő megnyitása szorosabbá tenné a két település együttműködését és megkönnyítené a tapasztalatcserét két olyan önkormányzat között, amely amúgy is jó viszonyban egymással. A két település közötti testvérfalui viszony van, mi több, sok lakónak rokona él a határ másik oldalán", áll Kereskényi beadványában.

Nagytarna és Kistarna a trianoni diktátum előtt Magyarország Ugocsa vármegyéjéhez tartozott. Mindkét településen jelentős magyar etnikumú kisebbség él. Szatmár megyében jelenleg egy határátkelőn lehet átjutni Ukrajnába, Halmi és Nevetlenfalu között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: