2007-02-21 12:21:56• hírek • Tamás Jakab

Gordius matematikai tesztverseny

 A versenyre több mint 370 tanuló jelentkezett csak Szatmárról.

Ma délután került sor a Gordius matematikai tesztversenyre, melyen  több, mint 370 szatmári diák mérte össze tudását a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A Gordius matematikai tesztverseny ötlete több mint 10 éve született Pécsett. A verseny fokozatosan kinőtte magát, és rövidesen az egész országra kiterjedt. Ezután sem volt megállás, és mára az egész Kárpát-medencéből lehet jelentkezni a megmérettetésre. Romániában 5 körzet található, közöttük Szatmár és Máramaros megye. A körzeti válogatók ma zajlanak mindenhol, a körzetben 3 helyen tartanak egyszerre vizsgákat: Nagykárolyban, Nagybányán és Szatmárnémetiben. A körzetben 628 tanuló jelezte részvételi szándékát, ezek közül 371-en Szatmárnémetiben.

A legjobbak bekerülnek az országos döntőbe, ahol az elsőket értékes díjakkal tüntetik ki. Az eddigi legjobb helyezést egy Kölcsey-s diák, Szathmári Balázs érte el, aki a 6. helyen végzett 2 évvel ezelőtt. Az idei döntőt Kecskeméten rendezik. A szervezők  várják a támogatók jelentkezését, akik segítségével biztosítani tudják a versennyel járó anyagi kiadásokat.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: