2015-01-05 17:43:02• hírek • Szatmár.ro

Hatalmas érdeklődés övezi a filharmónia újévi koncertjét

A csütörtöki koncertre már rég nincs jegy, a péntekire még lehet belépőt váltani.

Minden évben hatalmas az érdeklődés a Dinu Lipatti Filharmónia újévi ünnepi koncertjét illetően. Az idei évben azonban már a megszokottnál is többen szerettek volna részt venni ezen, ezért már karácsonykor minden jegy elfogyott a csütörtöki, január 8-án megtartandó Strauss-koncertre. A filharmónia vezetősége emiatt úgy döntött, hogy duplázni fog, azaz a koncertet újrajátssza pénteken, január 9-én is.

"Az utóbbi tíz évben több alkalommal is szükség volt arra, hogy a meghirdetett koncert mellett még egyet beszúrjunk a programba, mert akkora volt az érdeklődés a szatmáriak részéről. Ez leggyakrabban a népszerű filmzenés, illetve az ünnepi újévi koncert esetében fordul elő" - mondta el a Szatmár.ro-nak Dr. Fátyol Rudolf, a filharmónia igazgatója.

A hegedűművésztől azt is megtudtuk, hogy nagy a verseny a pénteki koncertre szóló jegyekért is, de hétfő délután még voltak jegyek - igaz, korlátozott számban. Egy jegy ára 30 lej.

Fátyol szerint az idei újévi koncert egy igen rendhagyó, emlékezetes zenei élmény lesz, sok meglepetéssel. Ezekről nem akart sokat elárulni, mindössze annyit, hogy a koncert karmestere, Romeo Rimbu több hangszeren is játszik...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: