2018-06-04 06:36:33• hírek • Oszkó Viktória

Hatalmas elismerésben részesült Pataki Enikő, és vele együtt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Pedagógus nap alkalmából díjazták Budapesten a kiválóbbnál kiválóbb oktatókat.

A Pesti Vigadóban rendezett eseményen Kásler Miklós és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és az Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat.


Utóbbi kitüntetésben nem akárki részesült, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium kiváló pedagógusának, egyben a munkája iránt a végsőkig elhivatott igazgatónőjének, Pataki Enikőnek a munkásságát hálálta meg a szervezőbizottság.


A Németh László-díjról tudni érdemes, hogy a magyarországi oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés. Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. A díjazott pedagógusok közül Pataki Enikő az egyetlen, aki határon túli magyarként vehette át az elismerést, ami már önmagában is különleges, hiszen azt jelképezi, hogy városunkban olyan szintű oktatás folyik, amelyre az anyaországban is büszkék.



“A megszerzett tudás mellett a közösséghez tartozás a legfontosabb értékek egyike, az iskolai közösség pedig a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közös munkájának gyümölcse, amely csak akkor lehet sikeres, ha mindenki részt vesz benne, és mindenki hozzáteszi a saját értékeit” – mondta az emberi erőforrások minisztere a megnyitón.


“Ez a díj nem feltétlenül csak az én érdemem. Ez a munka, ami a Kölcseyben folyik, az nem egyszemélyes vállalkozás. Úgy gondolom, hogy ez mindannyiunké, a teljes tanári karé, mindazoké, akik az elmúlt 10 évben azért dolgoztak, hogy ezt az iskolát oda és arra a szintre hozzák, ahol most van. Minden egyes nap és óra megtartása hozzájárult ahhoz, hogy ez a díj megszülessen, természetesen minden kolléga részéről” – mesélte meghatódva Pataki Enikő.


Hozzátette, az oktatásban két pillér van. Az egyik a hagyományok megőrzése és az azokra való építés. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak megvannak azok a hagyományai, amelyeket nem szabad elfelejteni, hiszen az elmúlt időszakok és évtizedek munkája mind beleépül abba, ahogyan ma dolgoznak.


“A tanárok egy része nagyon régen az iskolai falai között van már. Régen, fiatalként a korábbi tanároktól vették át a stafétát, akik maguk is itt tanultak. Sokan vannak, akik már diákként és tanárként is őrzik a hagyományokat, és ez az egyik alapja az iskolának. Egyáltalán nem lehet másként építkezni, csak a hagyományok betartásával” – tette hozzá az igazgatónő.


Kiegészítette a gondolatot azzal, hogy a modern, de hagyományokra épülő oktatás mellett a közösségépítés is borzasztóan fontos.


“Amikor én itt igazgatóként átvettem az irányítást, elkezdtem a munkát, nem is annyira az épületcsere volt a feladat, hanem annak a bizonyítása, hogy ez az iskola egy erős közösség, amely képes túllépni egy akkor nagyon bonyolult, és az iskola számára méltatlan helyzeten. Be kellett bizonyítani, hogy ezt az intézményt egy olyan belső tartás lépteti túl a nehézségeken, amelyeket örökölt, és képes is túllépni vele a nehézségeken” – mesélte.


A munka láthatóan meghozta az eredményeket, és itt közel sem csak arról van szó, hogy díjjal jutalmazták az erőfeszítéseket: közösség épül nap mint nap és a gyerekek felkészülten léphetnek ki a nagybetűs életbe, és kétségtelenül ez az, ami a leginkább számít.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: