2015-03-30 00:35:57• hírek • Kocsis Zoltán/MTI

A több magyar helyzet ellenére igazságos döntetlen a görögök ellen

A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott a görög csapattal az Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi mérkőzésén, ezzel teljesítette a Dárdai Pál szövetségi kapitány által előzetesen kitűzött minimális célt, azaz az egy pont megszerzését. Románia ezzel szemben kínkeserves mérkőzésen ugyan, de legyőzte Feröer-szigetek legjobbjait.

Ami a magyar csapat összeállítását illeti, Dárdai Pál szövetségi kapitány nem okozott komoly meglepetést, így a kapuban az a Király Gábor kapott bizalmat, aki 93. alkalommal ölthette magára a címeres mezt, így az erre vonatkozó örökrangsorban megelőzte Fazekas Lászlót, s immáron egyedül áll a második helyen a 101-szeres válogatott Bozsik József mögött. A görög kispadon debütáló Sergio Markarián öt helyen változtatott azon az együttesen, amely legutóbb hazai pályán kikapott a feröeriektől.

Az első félidő túlnyomó részében a görögök birtokolták többet a labdát, azonban ez helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg. A magyar csapat rendkívül fegyelmezetten visszazárt, keményen védekezett és nem hagyott teret a vendégeknek, akik így többször is komoly technikai hibákat vétettek. Az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét - talán az egyetlen komoly lehetőséget - Gera Zoltán hagyta ki, a Ferencváros veterán támadója Szalai Ádám beadása után találta magát ziccerben, de fölé lőtt.

A fordulást követően a görögök nekiugrottak a magyaroknak, az első öt percben többet veszélyeztettek, mint a teljes első játékrészben. A folytatásban is a kékben futballozó vendégek akarata érvényesült, rendre a magyar 16-os előterében járatták a labdát. A hajrában azonban a magyar együttes kijött a szorításból és akár meg is nyerhette volna a meccset, de Pintér Ádám távoli bombájánál Oresztisz Karnezisz védett nagyot, majd néhány perccel később Nikolics Nemanja lőtt fordulásból közelről kapu fölé.

A magyar válogatott így nyolc ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll csoportjában, míg a görög együttes mindössze két ponttal továbbra is utolsó, s aligha szólhat már bele a továbbjutásért folyó versenybe. Dárdai Pál csapata legközelebb június 13-án a finnek otthonában lép pályára.

Három, a dán másodosztályban, egy, a dán harmadik osztályban és öt, a feröeri bajnokságban szereplő játékossal a kezdőcsapatban felálló Feröer-szigeteket Románia csak egy szerencsés góllal tudta legyőzni - zúgott is a füttykoncert Ploiesti-en. Hozzá kell még tennünk, hogy Runnar Nielsen kapusnak jelenleg nincs csapata, a vendégek egyedüli játékosa pedig, aki nevesebb klub, a dán Köbenhavn, alkalmazottja a 19 éves Brandur Olsen - ám ő egyetlen felnőtt bajnokin sem lépett még pályára.

A várakozásoknak megfelelően Románia viharosan kezdett, az első tíz percben a munkanélküli kapus, Nielsen előbb Raul Rusescu távoli, majd kicsivel később Claudiu Keserü közeli lövését védte bravúrral. A 21. percben azonban már csak tehetetlenül nézte, amint Alexandru Maxim szabadrúgása után a labda megpattant a sorfalon, majd a kapufán, onnan Keserü elé került, aki közelről a hálóba vágta azt.

Kezdődik a gólözön, gondolhatták a szurkolók. Ehhez képest nagy csalódást jelenthetett, hogy a következő komoly román helyzetre szinte egy félidőt kellett várniuk. A 65. percben ismét Maxim végzett el szabadrúgást, lövését Nielsen bravúrral védte, a labda Adrian Popa elé került, akinek fejesét Nielsen a földről felpattanva még nagyobb bravúrral hárította. A 81. percben ismét Maxim próbálkozott, ezúttal akcióból - Nielsen ismét nagyot védett. A 91. percben aztán végre Feröer-szigetek is eltalálta a román kaput - Costel Pantilimonnak bizony komoly bravúrt kellett bemutatnia ahhoz, hogy Joan Edmundsson Athén után Ploiesti-en is ne okozzon meglepetést - érthető módon zúgott is a füttykoncert a meccs végén.

Európa-bajnoki selejtező:

Észak- Írország - Finnország 2-1
gólok: Lafferty (33., 38.) illetve Sadik (91.)

Románia - Feröer-szigetek 1-0
gól: Keserü (21.)

Magyarország - Görögország 0-0

Az állás:

1. Románia            5  4  1  -   7-1  13 pont
2. Észak-Írország     5  4  -  1   8-4  12
3. MAGYARORSZÁG       5  2  2  1   4-3   8
4. Finnország         5  1  1  3   5-7   4
5. Feröer-szigetek    5  1  -  4   2-7   3
6. Görögország        5  -  2  3   1-5   2

korábban:
1. forduló (szeptember 7.):
MAGYARORSZÁG - Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)
2. forduló (október 11.):
Románia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-0)
Finnország-Görögország 1-1 (0-1)
Észak-Írország - Feröer-szigetek 2-0 (2-0)
3. forduló:
Feröer-szigetek - MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Finnország-Románia 0-2 (0-0)
Görögország - Észak-Írország 0-2 (0-1)
4. forduló:
MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0)
Görögország - Feröer-szigetek 0-1 (0-0)
Románia - Észak-Írország 2-0 (0-0)

További program:
6. forduló, 2015. június 13.:
Finnország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Görögország 20.45
Észak-Írország - Románia 20.45
7. forduló, 2015. szeptember 4.:
MAGYARORSZÁG-Románia 20.45
Feröer-szigetek - Észak-Írország 20.45
Görögország-Finnország 20.45
8. forduló, 2015. szeptember 7.:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG 20.45
Finnország - Feröer-szigetek 20.45
Románia-Görögország 20.45
9. forduló, 2015. október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
10. forduló, 2015. október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: