2012-05-30 15:02:10• hírek • Szatmár.ro

Közösen építjük Tasnádot

Véron András, Tasnád jelenlegi RMDSZ-es polgármestere, 1956. április 19-én született. Házas, két gyermek édesapja. A szatmárnémeti Mihai Eminescu Főgimnáziumban érettségizett, majd Brassóban a faipari egyetemen, tanulmányai elvégzése után lediplomázottt. 1981-ben a Tasnádi Bútorgyárba kapott kinevezést, itt 1992 márciusáig dolgozott.

Ezt követően a magánszférában, import-export területen tevékenykedett, mígnem 1995 januárjában saját bútorgyártó céget alapított. Sikeres vállalkozóként unokaöccsével SAPARD-pályázat révén sertéstenyésztő telepet létesített és működtet. A tasnádi RMDSZ-ben többször vállalt alelnöki tisztséget, 2000 és 2008 között megyei tanácsosként tevékenykedett, az urbanisztikai és az egészségügyi bizottságban.

- Második mandátumára készül, az elmúlt négy évben jelentős beruházások, tervek, fejlesztések valósultak meg Tasnádon, a fejlődés szemmel látható. Egyértelműnek tűnik, hogy vannak olyan tervek, amelyek folytatásra, megvalósításra várnak.

- A polgármesteri szék elnyerése nincs kötve az anyagiakhoz, tehát nem az anyagiak miatt indulok a júniusi választásokon. Ellenben azok közé sem sorolnám magam, akik azt mondják, hogy azért indulnak ismét, mert szeretik ezt a hivatást. A munkám, munkánk utáni megelégedettség, amelyet az elmúlt négy év alatt teljesítettem, teljesítettünk a tanácsosainkkal, körülbelül 30-40 %-ban tölt el elégedettséggel, és még nagyon sok a tennivaló a városban. Az elmúlt négy év kevésnek bizonyult azokhoz a megvalósításokhoz, amelyeket elkezdtünk, és ezeket teljes mértékben szeretnénk befejezni. Úgy érzem, hogy kell még négy év, hogy az elképzeléseket, beruházásokat, amelyek Tasnád és a hozzátartozó települések fejlődését és az uniós mércéhez való felzárkózását jelentik, úgy valósítsuk meg, ahogy elképzeltük. Véleményem szerint a polgármestert nem négy évre kellene megválasztani, hanem huzamosabb időre. Egyébként sem szeretek veszíteni, és amibe belekezdek, azt végigviszem, mert ez a kötelességem, annak a közösségnek az érdekében, amelyik négy évvel ezelőtt bizalmat szavazott nekem.  

- Négy évvel ezelőtt milyen terveket jelölt meg, amelyekre ígéret hangzott el a tasnádiak és a hozzátartozó település lakóinak számára, hogy azok négy év alatt megvalósulnak?

Az egyik legfontosabb célként egy utca leaszfaltozását és a szennyvízcsatorna kiépítését jelöltem meg a megvalósítások között, mert azt mondtam, hogy aki polgármesterként ez nem tudja véghezvinni, az ne vállalja ezt a tisztséget. Bátran elmondhatom, hogy ezt messzemenően teljesítettem, mert a 2008-as megválasztásomig Tasnádon számos utca nem volt leaszfaltozva, és az én mandátumom alatt több utcát modernizáltuk. 2010-ben a Hosszú Sváb utca, Tasnád-Csög kivezető része, a Szarvadi Főút, 2011-ben Crisan, Bíró Lajos, Ady Endre, Castanilor utcákat korszerűsítettük. Jelen pillanatban folynak az aszfaltozási munkálatok előkészületei és ígéret van rá, hogy 10 napon belül be lesznek fejezve az alábbi utcák: Salcamilor, Zorilor, a Zorilor negyed és Horea. Nagyon sok minden megvalósult, amit a 2008-as kampány során nem ígértem, de a gazdaság és a körülmények úgy hozták, hogy nagyon sok lehetőséget, amely az elmúlt négy évben adódott, sikeresen kihasználtam, és nem abban a helyzetben volt akkor Tasnád, hogy a lehetőségeket hagyjuk magunk mellett elmenni. A szennyvízcsatorna kiépítését a városban, amely közel 20 kilométeren fog megvalósulni, illetve a szennyvíztelep felújítása, és ha mindezen túl vagyunk, akkor az összes út, értem ez alatt a mellékutcákat is, leaszfaltozására kerül sor. Az ANL tömbház elkészítése és átadása, amely 31 lakást biztosított a Tasnádon élő fiatal családoknak. A termál strandot a lehetőségekhez mérten felújítottuk és annak érdekében, hogy a jegyekkel való üzérkedést visszaszorítsuk, modern beléptető rendszerrel láttuk el, így megnőtt a bevételek összege, amelyet hatékonyan tudtunk visszafordítani az üdülőtelep fejlesztésére, annak érdekében, hogy minél több látogatót vonzunk a városba. A strand és a medencék jelentős fejlesztéseken estek át, amelyeknek köszönhetően nagy mértékben megnőtt a látogatók száma. A kulturális intézmények felújítása, amelyeknek munkálatai folyamatban vannak és két három hónapon belül elkészülnek.

A tasnádi kórház megmaradása, amit a megyei RMDSZ-nek köszönhet a város, illetve az akkori egészségügyi miniszternek, továbbá a kórházban folyamatban vannak a szakirányú rendelések, amelyeket, a megyei tanács jóvoltából, köszönhetően Csehi Árpád Szabolcs elnöknek, szakorvosok látnak el. Balassaháza és Csán közötti út leaszfaltozása, amely ugyancsak a megyei tanács segítségével valósult meg, és a lakosok mai napig is hálával gondolnak az elnök úrra, amiért sikerül ez a beruházást megvalósítanunk. Ha már itt tartunk, a megyei tanácselnök az elmúlt négy év alatt nagyon sok mindenben segítette a várost, többször jártunk Bukarestben együtt a város, és a hozzá tartozó települések érdekében.

Végigjárták a szakrendelőket

A kórház fennmaradása, a Balázsházi út, az aszfaltozások, a gyerekgyógyászat megvalósítása a közeljövőben, egyszóval több olyan beruházás történt a város életében, amelyben többször is segítségünkre volt, illetve az ígéreteit mindig betartotta, így a város sokat köszönhet neki. Nagyon valószínűnek tartom, hogy azok a támogatások, amelyeket Tasnádnak biztosított az RMDSZ vezette megyei tanács, vagy csak csekély mértékben, vagy egyáltalán nem kapnánk meg, ha az elkövetkező négy évben nem a szervezet lenne vezetőségben. Így pedig a projektek nehezebben, vagy egyáltalán nem valósulnának meg, illetve a megyei szinten történő fejlődések megtorpannának. Ami pedig a parlamentet illeti, nekünk, kisebbségben élőknek nagyon fontos, mondhatni létfeltétel, hogy ott legyenek a parlamentben is. A négy év alatt munkahelyeket sikerült teremteni, ugyanis Tasnádot ezen a téren elkerülték a befektetők, és eddig két nagyobb méretű beruházás történt. Az egyik gyár fejlesztés alatt áll, de így is közel kétszáz munkás dolgozik az említett cégnél, és a közeljövőben ismét gyarapszik a számuk, egy új részleg kiépítésének köszönhetően. A közeljövőben továbbá újabb munkahelyek létesülnek, ugyanis egy újabb gyár épül, amelynek munkálatai jelen pillanatban is folynak. Mandátumom ideje alatt arra összpontosítottam, illetve összpontosítottunk tanácsosaimmal, hogy a lehetőségekhez mérten minden területre tudjunk támogatás nyújtani, így a kultúra, a történelmi egyházak és a sport is komolyabb támogatásban részesült.

- A fentebb felsoroltak közül melyik áll, ha mondhatjuk így a legközelebb a szívéhez, a tasnádi önkormányzathoz tartozó, tehát a város és a települések lakosainak mire volt leginkább szükségük ön szerint?

- Mint már említettem a kórház, mert az egészségügy fontos a lakosok számára, és az hogy Tasnádnak kórháza van, szerintem egy nagyon fontos szempont, mivel a minőségi szakrendeléseknek köszönhetően nem kell Nagykárolyba, vagy akár Szatmárnémetibe utazzanak vizsgálatra, mivel többek között az idősebb korosztálynak is könnyebb itt a városban szakszerű ellátást kapnia. Tovább az utcák rendbetétele és karbantartása, és értem ezalatt nemcsak a városét, hiszen minden évben 1000 tonna követ hordtunk a földes és a falusi utakra.

A termálstrand felújítása, mert jelen pillanatban is folynak a munkálatok annak érdekében, hogy Tasnádon egy korszerű egészségügyi kezelőközpont épülhessen, amely nemcsak az itteni lakosoknak lesz fontos, hanem az idelátogatók is szívesebben tartózkodnak majd a városba, és nem utolsósorban Tasnád túrisztikai potenciálja is jelentősen növekszik. Az új munkahelyek létesítése, mert a fiatalok ennek eredményeként nem mennek el más városokba, illetve a lakosság megélhetése is biztosított jelentős százalékban, mivel a jelek azt mutatják, hogy a befektetők, akik jelenleg a városban vannak, fejlesztéseket hajtanak végre.

Természetesen nem utolsósorban pedig a szennyvízcsatorna kiépítése, amelynek eredményeként a tasnádiak XXI. századi lakosként élhetnek itt a városban, mivel civilizált körülményeket biztosítunk számukra. Továbbá, hogy a szellemi táplálékról se feledkezzünk meg, a kulturális központok rehabilitálása, a régi művelődési ház felújítása, a volt kuglipálya átalakítása egy modern könyvtárrá, ugyanis az a véleményem, hogy ahogy nőnek a különböző dolgok iránt az igények, ugyanúgy nő az igény a minőségi kultúra iránt is.

- A már említett megvalósítások, beruházások jelentősen megváltoztatták, megváltoztatják majd Tasnád arculatát, illetve a lakosok életére is nagy hatással vannak, lesznek. A négy évvel ezelőtti ígéretek közül melyeket nem sikerült megvalósítani?

A 2008-as kampány során nem ígértem a lakosságnak sok mindent, ennél fogva nem igazán mondhatom azt, hogy nem sikerült valamit teljesítenem, ugyanis a négy év alatt megvalósuló fejlesztések nagy része nem igazán szerepelt az akkori kampányprogramomban, hanem egész egyszerűen kihasználtam azokat a lehetőségeket, amelyek a négy év során adódtak, hogy a város egy fejlődő településsé alakuljon át. Ez nagymértékben köszönhető annak is, A választásokat megelőző kampánysorozatban is emelt fővel állok eléjük, mert tudom, hogy a lehetőségekhez képest mindent megtettem és megtettünk az RMDSZ - es és az engem támogató tanácsos társaimmal. Úgy gondolom, az elvárásoknak, amelyeket a lakosok velem, és a tanácsos társaimmal szemben támasztottak, sikerült eleget tennünk. Talán egy dologban kellene változtatnunk, és ez pedig az ügyfélfogadás lenne, mert közvetlen kapcsolatot kell a lakossággal kialakítani, és érzésem szerint ezen egy kicsit javítani kellene, de a folyamatos időhiány miatt egy kissé nehéz ez a dolog, de a közeljövőben többek között erre is összpontosítunk majd. Továbbá a tasnádiak nagyon várják a szennyvízcsatorna rendszer kiépítését, de ez az idei évben biztosan megvalósul, illetve a polgármesteri hivatal újjáépítését, de erre, bár megtettünk mindent ennek érdekében, mind eddig a román kormány nem folyósított pénzt, így egyelőre minden marad a régiben.

Milyen megvalósítások szerepelnek a terveiben, amennyiben sikerrel jár a választásokon?


Reményeim szerint megnyerem a választást, mert ha nem lenne ez a tudat bennem, akkor nem indultam volna a polgármesteri székért. Nehéz dolgunk lesz a kampány során, de az emberek megértik, hogy ezeket a beruházásokat folytatni kell, mivel minden, ami városi szinten történik, az ő érdekükben van. Mivel tartom magam a négy évvel ezelőtt történtekhez, most sem teszek felelőtlen ígéreteket a választópolgároknak. Ami központi helyet foglal el a megvalósítások között, az csatornázási rendszer kiépítése, Tasnád teljes leaszfaltozása, mert ez, miután a szennyvízrendszer kiépítése megvalósul, már nem lesz miért feltörni az utakat. Az infrastruktúra rendbetétele. A legfontosabb beruházásnak, mivel a csatornázás meglesz, a kezelési központ létesítését tartom, és ezt mindenképp szeretnénk megvalósítani, mert ennek megépítése a termálstrandon komoly fejlődési lehetőséget biztosítana a városnak. Továbbá egy sportkomplexum és egy XXI. századi  park, pihenőövezet kiépítése, a kulturális épületek felújítása, és természetesen nem utolsósorban a munkahelyek számának növelése.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: