2012-07-11 11:25:46• hírek • MTI

Harrison Ford 70 éves

Han Solo serepében
Han Solo serepében

Július 13-án ünnepli hetvenedik születésnapját Harrison Ford amerikai filmszínész, a Csillagok háborúja trilógia, az Indiana Jones-filmek és még számos más mozisiker főszereplője. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

1942-ben született Chicagóban, apja ír, anyja orosz-zsidó származású. Már ifjúkorában is népszerű volt a lányoknál, és nem rajongott a moziért, inkább csak randevúkra járt oda, mert olcsó volt és sötét. A gimnázium után angolt és filozófiát tanult egy wisconsini főiskolán, de három nappal az államvizsga előtt kirúgták, mert kellő motiváció híján nem teljesítette az előírt feladatokat.

A főiskola alatt már színészkedett. Első feleségével, tinédzserkori szerelmével együtt léptek a világot jelentő deszkákra a kerületi színjátszókörben, majd egy ócska autón elindultak Los Angelesbe. Hollywoodban több kisebb szerepet kapott filmekben és tévésorozatokban, általában cowboyokat játszott. A Columbia Filmgyárban szép reményeket fűztek hozzá, ám egy gyengécske epizódszerep után úgy ítélték meg, hogy nem elég a színjátszóköri rutin. Felbontották hétéves szerződését, Ford pedig jobb híján elment pizzafutárnak. Könyvtári könyvekből kitanulta az ácsmesterséget, és miután saját lakhelyét felújította, több hollywoodi lakostól is kapott ajánlatot építkezésre.

Egy barátja segítette ahhoz, hogy George Lucas Amerikai graffiti című filmjében (1973) szerepet kapjon. A film váratlan sikert hozott számára is, de karrierje akkor lendült fel igazán, amikor megkapta Lucastól a vagány űrpilóta, Han Solo szerepét 1977-ben, a Csillagok háborújának első részében. A lehetőség szinte az utolsó pillanatban érkezett, mivel már csaknem otthagyta Hollywoodot és az egész színészkedést. A szerep elnyerése sem szokványos módon történt. Ford az álomgyár díszletmunkásaként kamatoztatta iparos tudását, amikor Lucas felkérte az "ácsot", hogy álljon be Han Solo szerepébe Leia hercegnő meghallgatásán, mivel az addig végszavazó statiszta megunta a próbafelvételeket és egyszerűen hazament. Ford vállalta a felkérést, és megkapta a Tom Selleck által visszautasított szerepet a páratlan kasszasikert hozó filmben.

A Csillagok háborúja második (A Birodalom visszavág - 1980) és harmadik részével (A Jedi visszatér - 1983), majd Indiana Jones megformálásával Ford csillaga egyre feljebb emelkedett. A vad kalandokba keveredő régészt először a Steven Spielberg rendezte Az elveszett frigyláda fosztogatóiban alakította (1981), majd 2008-ig még további három folytatásban.
A két, szinte párhuzamosan futó és egymás sikerére rálicitáló szériát ellensúlyozandó az 1980-90-es évek során rendre egyfajta antihős szerepkörben tűnt fel: Ridley Scott Szárnyas fejvadászában (1982), A kis szemtanúban (1985), az Ártatlanságra ítélve című moziban (1990), a Férfias játékokban (1992) és A szökevényben (1993) nem mindennapi helyzetekbe kerülő átlagembereket alakított. 1997-ben viszont az Egyesült Államok elnökét is eljátszotta Az elnök különgépe című moziban. 50 felett is vonzó férfiként több romantikus szerepben is megjelent: Sabrina, 1995, Hat nap hét éjszaka, 1998, akárcsak 2010-ben az Ébredj velünk televíziósaként.

Indiana Jones szerepében

Az amerikai mozitulajdonosok 1994-ben Az évszázad színészének kiáltották ki Harrison Fordot, aki 1998-ban és 1999-ben is a felnőtt amerikaiak legkedveltebb színészének bizonyult. Eddig csak az Oscar-díj kerülte el, noha A kis szemtanú főszerepéért jelölték rá. Az 1985-ös, különös hangulatú filmben egy zárt vallási közösségben lábadozó és nyomozó rendőrt alakít emlékezetesen. Arany Glóbusz-díjra is többször fölterjesztették, 2002-ben megkapta a Golden Globe életműdíját. Filmjei eddig mintegy hatmilliárd dollár bevételt hoztak.

A legalább húszmillió dolláros gázsiért forgató sztár háromszor nősült, első két házasságából két-két gyermeke született. Ha teheti, Wyomingban lévő 800 holdas farmján tartózkodik, kedveli a természetet. Tíz éve él a nála 22 évvel fiatalabb színésznővel, Calista Flockharttal, akit 2010-ben vezetett oltár elé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: