2016-08-11 15:35:50• hírek • MTI

Háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséről döntöttek Nagybányán

Háromnyelvű - román, magyar, német - helységnévtáblák kihelyezéséről döntött Nagybánya önkormányzata csütörtöki ülésén - közölte a Maszol.ro portál.

A portál Kovács Richárdnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagybányai önkormányzati képviselőjének az egyik közösségi oldalon tett bejegyzését idézte, mely szerint a Baia Mare - Nagybánya - Neustadt helységnévtábláról szóló határozatot ellenszavazat nélkül fogadta el az önkormányzati testület. A határozattervezetet nem az RMDSZ képviselői, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob terjesztette be.

"Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait" - magyarázta Kovács Richárd. A román törvények csak azokon a településeken írják elő a több nyelvű helységnévtáblák kihelyezését, ahol egy kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékon. A 115 ezer lakosú Nagybányán a lakosság 10,3 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

Romániában eddig elsősorban azokon a településeken kerültek ki a törvényes kötelezettség híján is román-magyar-német helységnévtáblák, amelyeken korábban a lakosság jelentős hányada német nemzetiségű volt. Így Brassóban, Nagyszebenben, Segesváron, és Temesváron is háromnyelvű táblák jelzik a település nevét.

A kolozsvári magyarságnak mindeddig annak ellenére nem sikerült elérni a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok a város lakosságának a 16 százalékát tették ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: