2020-08-14 08:10:17• hírek • Bede Emőke

Háromezer lej értékű adományt kapott az újszülött osztály

A halmi határőrök nemrégiben úgy határoztak, segítő jobbot nyújtanak mindazoknak, akiknek egészségügyi problémáik miatt vérre van szükségük. Ennek jegyében felkeresték a Ravensburg utcai központot, és véradományukkal járultak hozzá a nyári hónapokban erősen megcsappanó készletek utánpótlásához.

Az ily módon szerzett élelmiszerjegyeket felhasználva, illetve megtoldva azok értékét egy önkéntes alapon felajánlott összeggel, a határőrök csütörtökön egy háromezer lej értékű csomaggal érkeztek meg a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház elé. A neonatológiai osztály számára összeállított csomagban babaruhák és olyan termékek lapultak, melyekre az újszülöttek gondozása során nagy szükség van.


Az ilyen jellegű adományokat azért is szívesen fogadja a szóban forgó osztály, mert minden esztendőben van rá példa, hogy a világra jött gyermekek közül néhányról szüleik lemondanak, és inkább hátrahagyják őket. 2019-ben például 21 ilyen eset történt. Idén, úgy tűnik, a járványhelyzetnek köszönhetően javulni látszik a statisztika, ugyanis ez év első hat hónapjában, mindössze 3 babát hagytak hátra, sőt február óta mindössze egyetlen gyermeket nem vittek haza magukkal szülei – tájékoztatta korábban a Szatmár.ro szerkesztőségét Constantin Demian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője.





Demian elmondta ugyanakkor azt is, hogy a kórház betegellátó osztályának szociális munkatársai nemrégiben adománygyűjtést indítottak az árván hagyott újszülöttek, illetve a nehéz körülmények között élő gyermekek megsegítésére, ezért mindazok, akik támogatnák a kis árvákat, és/vagy nehéz sorsú nagyobb babákat, egyszer használatos pelenkákkal, ruhákkal, illetve higiéniai eszközökkel járulhatnak hozzá a kezdeményezéshez. Az adományokat a sürgősségi betegellátó előtt felállított sátornál lehet átadni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: