2015-01-02 13:26:01• hírek • Szatmár.ro

Háromezer lakás maradt áramellátás nélkül Nagykárolyban - hidegzuhany a lakosoknak és az Electricának

Komoly gondok adódtak az utóbbi napokban Nagykároly áramellátásában: nagyjából 3 ezer lakás kénytelen nélkülözni az elektromos áram adta lehetőségeket, emiatt pedig sok lakásban fűtés sincs. A hibaelhárítás már jó ideje tart, de egy javítást van, hogy két meghibásodás követ. Az ügyben pénteken a Sürgősségi Helyzetek Megyei Bizottsága is összeült.

A nagykárolyi áramellátásban az utóbbi napokban fennálló komoly gondokat főleg a Petri-telep nevű városrészben élők érzékelik: konkrétan nincs áramellátás ezen a területen már napok óra, vagy ha van, csak egy-két órán keresztül lehet élvezni a szolgáltatást. Az első gondok már december 30-án este jelentkeztek, majd az év utolsó napján egyre több háztartásban nem működött a szolgáltatás. A meghibásodás miatt közel 30 utcában, 3 ezer nagykárolyi lakásban nem volt áram. És a legnagyobb gondot nem az okozza, hogy gyertyafénynél kellett szilveszterezzenek, vagy nem látták az ünnepi tévéműsorokat: a mini hőközpontok sem működnek áram nélkül, emiatt pedig fűtés nélkül maradtak az idei tél eddig legfagyosabb éjszakáján. Gondot okozott az is, hogy pélául a Nagykárolyi kórházban is szünetelt a szolgáltatás - itt tartalék-áramforrással állították helyre az áramellátást, de a mosodában illetve a konyhán még mindig nincs áram.

A péntek délben Szatmárnémetiben megtartott Sürgősségi Helyzetek Megyei Bizottságának ülésén Eugeniu Avram prefektus kijelentette: példaszerű volt, ahogy az áramellátásért felelős cég emberei a hiba elhárításán dolgoztak, ám munkájuk nem volt minden esetben sikeres.

"Jelen voltam én az év utolsó napján Nagykárolyban: a szatmári, a nagybányai és a bihari Electrica emberei is dolgoztak a probléma elhárításán. Sajnos munkájukat nem sok siker kísérte, hiszen ahogy az egyik helyen végeztek a munkával, egy másik helyen adódtak problémák."

Az ülésen jelen volt Kovács Jenő nagykárolyi polgármester is. Elmondta: az Electrica munkatársait is hidegzuhanyként érte a sorozatos meghibásodás, a bizonyos esetekben az 1960-as, a 70-es vagy a 80-as évekből származó vezetékek sorra adták meg magukat. Volt olyan pótvezeték, amelyet miután feszültség alá helyeztek, tíz órán belül tönkrement. De volt olyan is, amely csak 3 órán keresztül bírta.

Kovács két kérdést szegezett az Electrica Szatmár megyei vezetőjéhez, Mircea Tamas mérnökhöz: mikorra hárítják el a hibát, illetve a cég mit tesz annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő többé? Abban mindenki egyetértett, hogy az ősrégi vezetékek cseréje az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy ilyen hibák ne történjenek többé. A polgármester azt kérte: január 15-ig a cég álljon elő egy konkrét tervvel Nagykároly áramhálózatának modernizálása kapcsán. A mérnök szerint rövid időn belül Nagykárolyba érkezik az Elecrica regionális vezetője is.

Kovács Jenő és Mircea Tamas

Adrian Stef, Szatmár Megye Tanácsának vezetője szerint a felújítást az egész megyére ki kellene terjeszteni. "Néha elmegy az áram, majd visszajön, emiatt pedig a háztartási eszközök meghibásodnak. Meg kellene előzni, hogy a megyeközpontban is egy hasonló áramellátási probléma előálljon!" - mondta.

Kovács Jenő hangsúlyozta: Nagykárolyban a 2015-ös év folyamán 72 utcában zajlik majd a víz és szennyvízhálózat cseréje. Ez remek lehetőség lenne rá, hogy ezzel együtt az Electrica is kicserélje elavult, elöregedett vezetékeit.

A hiba elhárításán és az áramellátás visszaállításán folyamatosan dolgoznak, ám még mindig kérdés, hogy mikorra sikerül visszaállítani a szolgáltatást Nagykárolyban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: