2014-09-27 10:13:55• hírek • MTI

Három tömegsírt találtak a Donyeck megyében

Három tömegsírt találtak a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városában az ukrán fegyveres erők azután, hogy visszafoglalták a várost a Moszkva-barát szeparatistáktól - erősítette meg pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

A tisztségviselő közölte, hogy folyamatban van a sírok feltárása, a holttestek közül már tizenkettőt azonosítottak. Arra viszont nem tért ki, hogy összesen hány eltemetett holttestet találtak.

Kijelentette, hogy az előzetes információk alapján a sírokban talált áldozatok június elején haltak meg, amikor a város még az önhatalmúlag kikiáltott szakadár "donyecki népköztársaság" fegyvereseinek a kezén volt.

Szlovjanszk április közepétől július 5-ig volt a szeparatisták ellenőrzése alatt. A nyár folyamán többször röppentek fel hírek arról, hogy tömegsírt találtak a településen, illetve annak környékén. Június 14-én a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága közzétette, hogy tömegsírra bukkantak a Szlovjanszk és Izjum közötti főút mentén. Feltételezésük szerint a térségben folyó harcokban elesett ukrán katonákat temették a sírba.

Miután a terrorellenes erők átvették az ellenőrzést a város felett, július 28-án Anton Herascsenko belügyi tanácsadó nyilvánosságra hozta, hogy az ukrán rendőrség jeltelen sírok feltárást végzi a településen. Addigra már feltártak a rendfenntartók egy tömegsírt a város központjában a Nagy Honvédő Háború hőseinek emlékműve mellett, amelyben 12 holttestet találtak.

Szerdán az orosz és az ukrán médiában hírek keltek szárnya arról, hogy tömegsírokat találtak Donyeck közelében. Az ukrán TSZN televízió híradása szerint Nizsnya Krinka falu lakói találtak rá egy tömegsírra, amely feltehetően öt holttestet rejt, s amely fölé egy táblára valaki azt írta: "A putyini hazugság miatt estek el". Az orosz nyelven írt sírtáblán a fenti szöveg alatt négy név van felsorolva, születésük évével és haláluk dátumával. Eszerint valamennyien augusztus 27-én vesztették életüket. Az ötödik név helyett csak egy azonosítót tüntettek fel és azt, hogy Oroszországból érkezett.

Szinte egy időben az ukrán jelentéssel, az orosz médiában az a hír jelent meg, hogy a Moszkva-barát szeparatisták is találtak tömegsírt ugyanezen a környéken, a Nizsnya Krinka melletti Komunar faluban, illetve a település egyik bányájának területén. A két jeltelen sírban állítólag összesen négy halottat találtak. A holttestek - amelyekre csak néhány lapátnyi földet hánytak - már bomlásnak indultak. A feltételezések szerint 2-3 hete halhattak meg. Az orosz hírek szerint az áldozatok kezét állítólag hátrakötötték, és közelről leadott fejlövéssel végeztek velük. Moszkvában az ukrán Ajdar önkéntes belügyi alakulatot vádolták meg a "civilek és felkelők" megölésével és holttesteik elhantolásával. Másnap az Ajdar zászlóalj parancsnoka a Kommerszant orosz lapnak cáfolta, hogy bármi közük lenne a sírokhoz. Közölte, hogy egysége Luhanszk megyében teljesít szolgálatot, és sohasem harcolt Donyeck környékén.

A terület- ahol a sírokat találták - korábban a szeparatisták kezén volt, majd néhány hete a terrorellenes erők foglalták el, majd ismét a szakadárok vették birtokukba, miután a hét elején a kormányerőket visszavonták onnan a múlt pénteken Minszkben létrejött megállapodás alapján.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: