2009-01-14 17:19:02• hírek • Szatmár.ro

Három színház - egy pályázat

Az Északi Színház közös pályázatot indít a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal.

A három színház összesen 300 ezer eurónyi Uniós támogatás megszerzését tűzte ki célul. A legutóbbi megbeszélésre a napokban került sor. A tervek szerint ez az összeg egyenlő arányban oszlik majd meg a három intézmény között - tájékoztatta a Szatmár.ro-t Stier Péter igazgató.

A pályázat keretében a három társulat túrnéztatását fedeznék, valamint olyan hordozható technikai felszerelések megvásárlását, mely lehetővé teszi, hogy a társulatok vendégelőadásokon vehessenek részt.

"A tervek szerint, a pályázat keretében a három színház társulata vendégelőadóként szerepelne a többi partner megyéjében, ahol minimum öt előadást tartanak majd a városokban és vidéken egyaránt"- magyarázta az igazgató.

A három intézmény kapcsolata egyébként hosszú időre nyúlik vissza és a közös pályázatírás merőben megnöveli a sikeres pályázás esélyeit. A pályázat leadásának határideje január 30., az elbírálásra pedig biztosan kell még várni néhány hónapot - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: