2013-09-15 16:38:57• hírek • Kocsis Zoltán

Három szatmári végzett az élen a CEC ORI Kupa szatmárnémeti futamain

Taroltak a szatmári versenyzők a hétvégén Szatmárnémetiben megrendezett CEC ORI Kupa 2013 elnevezésű, öt ország versenyzőit felsorakoztató ügyességi és tájékozódási rali 7. és 8. futamán. A sorozat utolsó két futamára Szlovákiában kerül majd sor.

Mind a romániai versenyzőket rangsoroló táblázaton, mind összesítésben szatmári versenyző végzett az élen Teusan Tudor és a Kiss Bertalan - Colcian Adina páros révén. A pénteken és szombaton megrendezett versenyeken összesen húsz autó állt rajthoz: 16 páros és négy „magányos" pilóta. Romániából Szatmáron kívül Nagybányáról, Temesvárról és Brailából jöttek még pilóták, rajtuk kívül pedig a CEC ORI Kupában résztvevő országokból, azaz Lengyelországból, Csehországból, Magyarországból és Szlovákiából.

A szatmárnémeti volt az idei versenysorozat 7. és 8. futama. A pilóták először péntek este ragadtak kormánykereket, amikor is az ACR gyakorlópályáján mérték össze tudásukat az első ügyességi futamon. Ezt követően szombaton rendezték a tájékozódási versenyt, majd további két ügyességi futamot: előbb a Transilvania sugárúton, a másodikat pedig ismételten az ACR gyakorlópályáján. Ami a tájékozódási versenyt illeti, a pilóták kaptak egy-egy ún. vak térképet, ezek alapján kellett megtalálniuk bizonyos pontokat. Ebben a versenyszámban a legfontosabb szabály, hogy minden egyes közlekedési előírást be kell tartaniuk a versenyzőknek. A tájékozódási verseny során Szatmárnémeti mellett Szatmárudvarit, Aranyosmeggyest, Józsefházát, Sárközújlakot és Batizt is érintették a résztvevők.

A kétnapos verseny után a szervezők három kategóriában hirdettek győztest. Az ügyességi versenyben résztvevő valamennyi versenyzőt figyelembe véve a szatmárnémeti Teusan Tudor végzett az élen Daewoo Tico autójával, megelőzve a lengyel Norbert Kuzniakot (Renault Clio 3) és a szlovák Tinak Mariant (Škoda Fabian). A tájékozódási versenyben a csak romániai pilótákat figyelembe véve a szatmári Kiss Bertalan - Colcian Adina páros nyert a brailai Neculaui Mihai - Nemtanu Valentin valamint a temesvári Giurisici Marius - Giurisici Ladislau előtt. Az ügyességi verseny romániai indulói között Teusan Tudor lett az első, Kiss Bertalan a második, Giurisici Marius pedig a harmadik.

Ami a CEC ORI Kupa 2013 összesített állását illeti, az ügyességi szakágban a lengyel    Norbert Kuzniak (Renault Clio) áll az élen a szlovák Tinak Marian (Skoda Fabia) és a szintén szlovák Magdolen Roman (Škoda) előtt. A tájékozódási versenyágban a cseh Ales Cejka - Petr Dvorsky páros vezet (a legutóbbi három szatmári versenyt is ők nyerték) két lengyel duó, a Krzewski Maciej - Krzewski Mateusz és a Norbert Kuzniak - Maurycy Skowronski csapat előtt.

A CEC ORI Kupa minden idényében minden ország két-két futamot rendez. A záróversenyre Szlovákiában kerül sor. Ott ismét rajthoz állhat ez eddigi összesfutamon versenyző Seletye Dávid - Seletye Norbert páros is. Előbbi a Román Autoklub szatmári fiókjának vezetőjeként és a szatmárnémeti verseny főszervezőjeként ezúttal nem ülhetett versenyautóba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: