2015-12-05 22:44:11• hírek • Kocsis Zoltán

Három szatmári csapat a Fradi Mikulás Kupán

Miközben a Tunézia ellen aratott laza, 39-20-as győzelemmel Magyarország megkezdte szereplését a dániai világbajnokságon, ezzel párhuzamosan igazi kézilabda-dömping lesz a következő hetekben Nagykárolyban és környékén. Természetesen az utánpótlás-korosztályban.

És természetesen ezúttal is a Szatmár - Ferencváros kézilabda-projektről van szó, amelynek köszönhetően budapesti és magyarországi csapatok mellett Mezőfény, Kálmánd és Túrterebes 7-8 éves lánycsapata is részt vehet december 7-én a magyar fővárosban a Fradi Mikulás Kupán.

Két nappal később, december 9-én Nagykárolyban, pontosabban a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban rendezik meg a 7-8 éven aluli lánykák számára kiírt szivacskézilabda-bajnokságot. A megmérettetésen hat csapat, a házigazda Kalazanci Gimnázium (edző: Dohan Mircea) mellett a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola (edző: Schrádi Gábor), a Nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola (edző: Bobotan Andrei), a Kálmándi Általános Iskola (edző: Belényi Gábor), a Kaplonyi Általános Iskola (edző: Zima Lénárd) és a Mezőfényi Általános Iskola (edző: Heinrich Tamás) vesz részt.

Ugyanezen tanintézmények 9-10 éves fiai december 14-én, 9-10 éves lányai pedig december 17-én mérik össze tudásukat, ezúttal viszont már Mezőfényen.

És hogy a felnőttek se maradjanak némi testmozgás és kézilabda nélkül, december 27-én Mezőfényen rendezik meg a IV. Karácsony Kupát, amelyen a helyi csapatok mellett Szatmárnémeti, valamint nagykárolyi és a környékbeli testnevelő tanárok csapata is képviselteti magát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: