2013-11-12 17:36:11• hírek • Szatmár.ro

Három nap, két kosármeccs idegenben

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata három nap alatt két idegenbeli meccset fog lejátszani.

A kosaras lányok szerdán 19.30-tól Targovistén lépnek pályára, pénteken pedig a galaci együttes otthonában próbál bajnoki pontokat szerezni a VSK csapata. A sűrű program oka, hogy a szatmáriak megegyeztek a Targovistéval, hogy egy utat megspórolva összekötik a két mérkőzést.

- Targovistén egyértelműen a házigazdák az esélyesek, egy ottani vereség be is van kalkulálva, Galacon azonban nyerhetünk, ami végül is a célunk. A csapat két hete már nem játszott, és ebben az időszakban elég sok egészségügyi problémánk is volt, Adi és Voica betegséggel bajlódott, Cutas és Nagy pedig sérüléssel küszködött - nyilatkozta a keddi indulás előtt Éles Péter vezetőedző.

A Targovistei mérkőzés pikantériája, hogy az ellenfél kispadján ül Dan Fleseriu, aki öt éven keresztül a vezetőedzője volt a Szatmárnémeti VSK-nak és idén nyáron hagyta el az együttest.

- Május óta nem beszéltünk, de én szívesen gondolok a közös munkára, jó lesz újra beszélni, igaz most ellenfélként ülünk majd a kispadon. A VSK-hoz hasonlóan jelenleg a Targoviste sem a régi, de azért jelentősen erősebb kerete és nagyobb költségvetése van, mint nekünk - mondja Éles.

Nemzeti Liga, 7. forduló, szerda: Targovistei CSM - Szatmárnémeti VSK. Péntek: Craiovai SCM - Kolozsvári U.

Már lejátszották: Alexandriai CSB Teleorman - Galaci Phoenix 74:52, Gyulafehérvári CSU - Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 78:65, Rapid - Nagyváradi U CSM 59:69, Marosvásárhelyi Nova Vita - Temesvári BCM Danzio 52:75, Aradi BC ICIM - Brassói Olimpia 86:49.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: