2013-09-05 17:16:09• hírek • Póti Orsolya

Kolozsvári diákok alkotásaiból nyílt kiállítás

A Kolozsvári Tudor Jarda Művészeti Iskola diákjai Szatmárnémetiben mutatják be egy képzőművészeti projekt keretében készített munkáikat. A „Képzőművészet 2013." című tárlat szeptember 5-én nyílt meg a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban.

A Szatmári Művészeti Iskola már évek óta jó kapcsolatot ápol a Kolozsvári Tudor Jarda Művészeti Iskolával, így az évek során több közös programot is megvalósítottak.

A Szatmári Képzőművészek Egyesületének és a szatmári iskola meghívására a kolozsvári tanintézmény diákjai városunkban mutatják be a „Képőzművészet 2013" című projekt keretében készített alkotásaikat.

A tárlatot szeptember 5-én, csütörtök délután 16 órakor nyitotta meg a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban Gergely Csaba, az egyesület elnöke. A megnyitó keretében Gergely elmondta: közel 25 diák alkotását tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 25-ig.

A projekt keretében a kolozsvári diákok festményekkel, grafikákkal, ikonokkal és kerámiákkal készültek. A kiállításmegnyitót Komáromi Bettina, a Szatmári Művészeti Iskola diákjának zongorajátéka tette még hangulatosabbá.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: