2013-10-17 16:27:50• hírek • Szatmár.ro

Három művész tárlata a Megyei Tanács Galériában

Festmények, grafikák és szobrászati alkotások láthatók egy hónapon keresztül a közintézmény előterében.

A Szatmár Megyei Tanács előterében kialakított képzőművészeti galériában egy hónapon keresztül lesz megtekinthető Bihari Beatrix Renáta, Szodoray Parádi Hajnalka és Dragos Vasile közös kiállítása. A tárlatmegnyitóra csütörtökön 16 órai kezdettel került sor.

Bihari Beatrix Renáta 1975 január 14-én született Nagykárolyban. A rajzolással komolyabban 1997-ben kezdett el foglalkozni, a Temesvári Népművészeti Iskolában Novák Nóra tanárnő vezetésével, majd Szatmárnémetiben Szodoray Parády Hajnalka tanárnő kezei alatt folytatta. Rajzai több tárlaton szerepeltek, köztük az iskola és a Szatmári Amatőr Képzőművészek Egyesületének közös kiállításán is. 2000-ben rajzai jelentek meg a Nagykárolyi Kaffka Margit Egyesület által kiadott antológiában, amelynek borítóját ő is tervezte. Rendszeresen illusztrál verseket, novellákat. Legutóbb az IPM Magazin 2009. decemberi számában jelentek meg rajzai az irodalmi pályázat két novellájának illusztrációjaként, valamint ugyanebben a számban a hónap képzőművészeként szerepelt.

Szodoray Parádi Aurora Hajnalka Dézsen született, 1946-ban. Gyermekkorában édesapján kívül Piskolti Béla, Angyalossy György és Dési Incze János oktatgatta a tájképfestészet titkaira. Kolozsvárra került a Képzőművészeti Középiskolába, csoportvezető tanára a festőművész Ion Mitrea mester volt, szobrászatot Elas Doina és Markos Albert, szatmárnémeti művész-tanároktól tanult. Sikeres egyetemi felvételi után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola - ma Vizuális Művészetek Akadémia - hallgatója lett. A szobrászaton az egyetem egyik alapító tanárának, Romul Ladea-nak lett a tanítványa. 1970-ben kinevezték  rajztanárnak a Felsőbányai Elméleti Liceumba, 1971-ben, a satmárnémeti Művészeti Liceum szaktanára lett. Párhuzamosan tanított a Népművészetiben is, ma a szatmári Művészeti Iskola oktatója.

Dragos Vasile (faszobrász) a Szatmár megyei Turt községben született 1958-ban. Gyerekkorában inkább a természet, rajzolás vonza, később megragadja a természet, az ember háromdimenziós ábrázolása, így áttér a szobrászatra. Bebarangolja a szülőhelye környéki erdőket, összeszedve a számára érdekes, izgalmas faágakat, gyökereket. Fafaragással foglakozik, kedvenc témája az ember (domborművek, háromdimenziós szobrok stb.), az alkotói munka során felhasználja az alapanyag (fa) eredeti formáját, erezetét, az összefonódásait. Portréit stilizálja, alakjai rokonságban vannak az afrikai faszobrokkal.
Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: