2013-08-16 15:30:36• hírek • Kocsis Zoltán

Három korábbi kolozsvári kedvenc is csapatot váltott

Három korábbi kolozsvári kedvenc is csapatot váltott a nyári átigazolási időszakban. Három olyan kiemelkedő futballistáról van szó, akik összesen 209 bajnoki mérkőzésen léptek pályára a CFR színeiben, ezeken 27 gólt szereztek és egyaránt bajnoki címet ünnepelhettek.

Az egyikük Sebastian Dubarbier, aki a spanyol élvonalba feljutott Almeriában folytatja pályafutását. A 27 éves argentin szélsőt 2008-ban 800.000 euróért vásárolta a CFR a Club de Gimnazia y Esgrima la Plata csapatától. A szélvészgyors, technikás játékos oroszlánrészt vállalt a kolozsváriak második bajnoki címéből, majd 2010 nyarán 1,5 millió euróért cserébe a francia élvonalbeli Lorient-hez került. Itt azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, 19 bajnokin jutott szóhoz, ezeken egy gólt rúgott. A franciák a következő szezonban kölcsönadták a spanyol második osztályban szereplő Tenerifének, majd onnan visszatérve a Cordobának. A Segunda Divisionban a Duba becenévre hallgató játékos 66 meccsen lépett pályára és négyszer talált az ellenfelek kapujába. Ez győzte meg az élvonalba visszajutó Almeriát, amely szerződése lejárta után ingyen igazolta le a korábbi kolozsvári közönség-kedvencet.

Dubarbier annak idején 58 bajnokin és 13 európai kupameccsen lépett pályára a CFR színeiben, ezeken 12 gólt (11 bajnoki, 1 európai kupagól) szerzett.

Frissebben élhet a vasutasok emlékezetében Moudou Sougou emléke, aki másfél év után januárban igazolt három millió euróért az Olympique Marseille-be. A szenegáli csatár 2011 nyarán ingyen érkezett a portugál Academica Coimbrától, tevékeny részt vállalt az eddigi utolsó bajnoki címben, bordó-fehérben 44 bajnokin 11 gólt szerzett. Ehhez kilenc Bajnokok Ligája meccs és négy gól társul. A 12-szeres szenegáli válogatott azonban Marseille-ben nem győzte meg a vezetőket, tavasszal 14 bajnokin jutott szóhoz, ezeken két gólpasszt adott. Az OM néhány napja jelentette be, hogy a szintén francia élvonalbeli Evian csapatától leigazolta a tunéziai Szaber Kalifát, akiért 2,5 millió eurót valamint a 28 éves szenegáli játékjogát adta oda.

Mindkettejüknél korábban érkezett, több meccset játszott és több bajnoki címet nyert Juan Emmanuel Culio. Az immár 30 éves argentin középpályás 2007-ben 600.000 euróért érkezett a chilei Deportes la Serena együttesétől, 2008-ban és 2010-ben is bajnoki címnek örülhetett, majd 2011 januárjában került a Galatasarayhoz. Közös pont azonban hármójuk pályafutásában, hogy új állomáshelyükön egyikük sem tudott gyökeret verni: Culiot fél szezon után kölcsönadták a szintén török élvonalbeli Orduspornak, majd egy év elteltével a Mersin Idmanyurdunak. Mindkét helyen alapember tudott lenni, 76 bajnokin pedig 13 gólt szerzett. A Galatasaray ezzel együtt sem tartott rá igényt, így néhány napja ingyen került 2000 spanyol bajnokához, a idén a másodosztályba kiesett Deportivo la Corunához.

Emmanuel Culio

Culio összesen 107 bajnoki meccset játszott a CFR színeiben, ezeken öt alkalommal volt eredményes. Az európai kupákban húsz mérkőzésen lépett pályára a vasutasok színeiben és három gólt szerzett. Mind közül a legemlékezetesebb az a dupla volt, amellyel 2008 szeptember 16-án a CFR történelme első BL-meccsét nyerte Romában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: