2011-06-27 10:58:26• hírek • MTI

Életműdíjjal tüntették ki Czintos Józsefet

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományozott Czintos Józsefnek, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat művészének. Az elismerést a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának záróünnepségén adták át.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte. Az elemit a Bolyai Farkas Líceumban kezdte, majd a Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta, hegedű szakon. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is, bőgő szakon. 1965-ben vették fel a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakára, ahol 1969-ben szerzett diplomát.

1969-2001 között a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, 2006-2009 között pedig művészeti vezetője is volt. Az 1990-es évek végén, Parászka Miklós kettős igazgatása alatt maga is részese a Csíki Játékszín megalapításának. A két intézmény útjainak 2002-es elválásakor azonban Szatmárnémetiben maradt.

Az Északi Színház mellett vendégként fellépett Kolozsváron, Nagyváradon, Csíkszeredában, Kassán, Szegeden és Budapesten is. 2011. június 12. óta a Harag György Társulat örökös tagja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: