2012-08-29 16:09:20• hírek • Szatmár.ro

Három év után újra a szatmári színpadon

2009 óta először lép színpadra Szatmárnémetiben Czintos József, a Harag György Társulat Jászai-díjas örökös tagja, a Tasnádi István Világjobbítók című művéből készülő évadkezdő előadás Frici bácsijaként. A művészt Szatmárnémetihez és az itthoni közönséghez fűződő viszonyáról, az elmúlt évek szakmai tapasztalatairól és új szerepéről kérdezte Bessenyei Gedő István és Végh Balázs.

- Három év óta először kezdi ismét a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál a színházi évadot. Milyen érzés újra itthon játszani?

- Nagyon jó érzés itthon lenni, tudniillik negyvenkét évet és hét hónapot dolgoztam hivatalosan a szatmárnémeti színháznál: a Harag György Társulatnál és a korábbi jogelődjénél, az Északi Színház magyar társulatánál. Fontos azt is megemlíteni, hogy amikor elmentem, akkor sem haraggal váltam el, hanem egyszerűen megszűnt a munkaviszonyom, és nyugállományba helyeztek. Azután jöttek a válság legnehezebb évei, amikor gazdasági szempontok is nehezítették a „külsősök" alkalmazását, még ha örökös tagokról is volt szó, így hát egy ideig nem játszottam Szatmáron. Most ismét szerepet kaptam az évadnyitó előadásban, így, mivel hívtak, örömmel jöttem, és nagyon jóleső érzéssel tölt el, hogy itt lehetek.

- Hogyan emlékszik vissza a szatmári évekre?

- A társulatnál eltöltött közel negyvenhárom év felejthetetlen marad a számomra. Ma sem tudok úgy végigmenni a város utcáin, hogy többen meg ne szólítanának, ne érdeklődnének hogylétem felől, illetve ne emlékeznének vissza szívesen néhány régebbi szerepemre, vagy ne kérdeznék meg, mikor láthatnak újra. Kedves szavakkal vesznek körül az emberek, a nézők, és úgy érzem, hiányzom a közönségnek. Ha csak megszólítanak, már tele van a szívem jóleső érzéssel. Szerencsére most úgy alakult, hogy idén ősszel újra találkozhatunk.

- Az utóbbi években a szakma sem feledkezett meg önről, hiszen több erdélyi és magyarországi színházban is játszott. Mit kell tudnunk ezekről a vendégjátékokról?

- Mindig szívesen mentem, ha hívtak, így vendégszerepeltem a csíkszeredai Csíki Játékszínben és Kaposvárott is, a Csíky Gergely Színház színpadán. Azt meg kell jegyeznem, hogy ahogyan az idő telik, már nem olyan az ember munkabírása, mint hajdanán. Úgy gondolom, hogy egy színházi évadban egy, legfeljebb két szerepet tudok elvállalni. Ezt példázza az is, hogy a 2010/2011-es színiévadban csak egy előadásban vállaltam szerepet, a Parászka Miklós rendezte Vaknyugatban, amelyet a szatmári közönség egy része is láthatott. A tavalyi, 2011/2012-es évadban Magyarországon, Kaposvárott a IV. Henrik című előadásban alakítottam Sir John Falstaffot Tim Carroll rendezésében. Ezt a szerepet már volt alkalmam többször is alakítani az eddigi pályafutásom során, ez volt körülbelül az ötödik alkalom, többek között játszottam Gyulán, Szatmáron, illetve a kisvárdai nyári játékok alkalmával is. Nagyon szívesen jöttem haza mindig, bárhol jártam korábban, mert szeretek Szatmáron lenni. Tisztelem és becsülöm azokat, akik tudnak változtatni az életükön, és úgy döntenek, hogy elmennek itthonról, mert megvan rá az okuk. Ezzel semmi baj nincs, ha el tudnak menni - de én nem tudok, illetve, ha el is megyek rövidebb időre, mindig vágyom haza. Negyvennégy évvel ezelőtt jöttem el Marosvásárhelyről, azelőtt pedig huszonkét esztendőt éltem ott. Szatmárnémetiben eddig negyvenöt évet éltem, de még mindig sokszor vágyom Vásárhelyre. Még mindig olyan, mintha hazamennék, pedig már rokonaim sem élnek ott, ismerős pedig sajnos egyre kevesebb. Csupán az utcák és az épületek, mégis vágyom oda, haza, valamilyen belső kényszer vonz a városba. Nagyon furcsa kettőség ez egyébként, hiszen, ha elmegyek valahova, akkor pedig nem Vásárhelyre, hanem Szatmárra vonz a honvágy. Az itt eltöltött évek egy rövidebb emberéletnek is megfelelnek, így sok minden ehhez a városhoz köt.

- Kipróbálta a filmes műfajokat is. Mennyire más világ a mozgókép és a színház?

- Így igaz, szerepeltem számos tévéjátékban, és volt szerencsém belekóstolni a játékfilmek világába is, de mindig a színház állt hozzám a legközelebb. Ez egy élő műfaj, és ha nagyon kis nüanszokban is, de mindegyik előadás különbözik a másiktól, minden este egyedi és megismételhetetlen élményt nyújt. Az előadás estéről estére tesz egy lépést előre a korábbi önmagához képest, szüntelenül fejlődik. Azt vallom, hogy a színházi munkában nincsen demokrácia, ugyanis szükség van egy nagyon magas fokú öncenzúrára, amelyet minden alkotónak tudnia kell gyakorolni. Ennek a hiánya azt eredményezi, hogy a színész bármilyen tehetséges, vulgárissá válik. A művész esztétikai, erkölcsi és etikai érzékének igényt kell tartania erre az önvizsgálatra. Ez megvan az igazán nagy színészekben, azokban, akik tudják, meddig szabad elmenni, hol vannak azok a láthatatlan határok, amelyeket még megbír az épp aktuálisan kimunkált szerep.

- Az évek során sokféle szerepet alakított. Volt közöttük olyan, amelyet különösképpen is a magáénak érzett?


- Nem volt soha szerepálmom, nem ragaszkodtam sohasem ahhoz, hogy valamit mindenképp eljátsszak. Olyan típusú színész vagyok, aki ha megkap egy szerepet, abban a pillanatban azt tartja a kedvencének. Amíg be nem mutatjuk, addig ez a szerep az a „dédelgetett újszülött", amelynek épségben a világra kell jönnie és életképessé kell válnia, így nagyon kell vigyázni rá, és odafigyelni, hogy egészségesen fejlődjön. Olyankor ez a legfontosabb, lehet az kicsi szerep, főszerep vagy címszerep, számomra mind ugyanolyan kedvesek. Én szerencsésnek érzem magam olyan a szempontból, hogy nem estem abba a hibába, amelybe néhány ismerős kollégám, aki teljesen beleélte magát egy bizonyos szerepálomba. Egyszerűen nem tudott tőle szabadulni, és nem volt képes elfogadni, hogy nem játszhatja el azt. Ez bizony nagyon sok keserű pillanatot tud a színésznek okozni. Nekem nincsen szerepálmom, amit kiosztanak nekem, az az aktuális ideálom, azt szeretem eljátszani.

- Az idei évad első bemutatójában kapott szerepéről mit érdemes tudni?


- Noha kisebb szerepről van szó, ez nem azt jelenti, hogy kevesebb az értéke a többinél, hanem csupán azt, hogy rövidebb ideig vagyok színen. Imádom az ilyen szerepeket, tudniillik ez az egyik legnehezebb feladat: olyan hús-vér karaktert megformálni, akiről a nézőnek majd sok mindent kell megtudnia. El kell mesélnem, hogy ennek a Frici bácsinak milyen élete volt, és ez cseppet sem könnyű. Nagyon finom gesztusokkal, mozgással, beszéddel eleveníthető meg, és ez komoly kihívás egy színésznek. Minél kisebb a szerep, annál nehezebb jól eljátszani.

- A zenés darabokhoz milyen viszony fűzi? Kedveli ezt a műfajt?


- Mivel művészeti iskolában, nagybőgő szakon végeztem, közelebbi kapcsolatba kerültem a zenével. Nagyon szerettem a ritmusokat, így mindig is imádtam a zenés színdarabokat. Annak idején szép sikereket értünk el ezzel a műfajjal. Kicsit másabb volt a világ, mint manapság. Nem kell félreérteni, nem szeretnék nosztalgiázni, csak azt kívánom szemléltetni, hogyan változik a világ; nem csak itt nálunk, hanem az egész földtekén. Régebben, ha bemutattunk egy-egy új darabot a szatmári színház színpadán, és a városban illetve a környéken játszott kiszállásokkal együttvéve nem volt ritka, hogy az elérte a százötven, sőt, olykor a kétszáz előadást. Ezek általában zenés darabok voltak, de nem csak ezeknek volt komoly sikerük. Úgy látom, ma talán nem mutatkozik ekkora igény egy-egy előadás iránt. Fiatal szatmári színészként ismertem olyan szatmári színházkedvelő nézőt, akik rendszeresen váltott jegyet, és akár több tízszer is megnézte egy-egy előadásunkat. Amikor rákérdeztem, miért szereti ennyire a színházat, azt felelte, a televíziót nem kedveli, pedig akkor itt is lehetett fogni a magyarországi csatornákat, nem úgy, mint Belső-erdélyi városokban. Amikor ott vendégszerepeltünk, akkor is voltak olyan személyes ismerőseim, akik többször, akár három- vagy négyszer is megnézték az előadásunkat. Ma már kicsit másabb a helyzet ezen a téren.

- A Harag György Társulat örökös tagjaként színpadi jelenléte ösztönző hatással lehet a fiatalabb generációk munkájára. Nem titok az sem, hogy a jelenlegi színházvezetés - amint az az évadkezdő társulati gyűlésen is elhangzott - tudatosan kapcsolja vissza a társulat vérkeringésébe az örökös tagokat, annak érdekében, hogy emberi és szakmai tartásuk, színházi alázatuk és erkölcseik révén élő példát mutathassanak a fiatalabb generációknak is. Hogyan látja ezt a kérdést?

- Azt hiszem, manapság nagy szükség van a példamutatásra. A televízióban nem lehet példaképeket felfedezni, hiszen amit a mai tömegmédia elénk tár, abból nem lehet egészséges társadalmat nevelni. Szerintem lidércfénnyel riogatnak bennünket, így szükség van egy másfajta értékrend közvetítésére. De ebben legalább olyan fontosak a fiatalok is, mint mi, idősebbek. Ismét nagyon szerencsés helyzetben van a szatmári színtársulat, ugyanis az idén nyolc fiatal taggal bővült, és amennyiben ezek a fiatalok közös értékek alapján össze tudnak csiszolódni, következetesen továbbvinni művészi elképzeléseiket, a régi tagokra is jó hatással lehetnek, kölcsönösen építkezhetnek egymás tudásából. A fiatalok munkabírása és frissessége az idősebbekre is jó hatással lehet. Én mindig szívesen fogadom, ha valami újat és szépet láthatok, tanulhatok.

Tóth Pál Miklós, Czintos József és Rappert Gábor a Zűrzavaros éjszaka című darabban


- A szakma igen ismert és elismert színészként beszél önről Kassától Beregszászig és Budapesttől Csíkszeredáig, és a közönség is rendszerint nagy szeretettel fogadja mindenütt. Mégis, ha össze lehet ezt egyáltalán foglalni, mennyire és miben más az itthoni közönségnek játszani?

- Erre egy hasonlattal tudnék felelni. Biológiai értelemben véve minden nőt egyformán gyönyörűnek teremtett a Jóisten, ám ahhoz, akit szeret az ember, mindig visszamegy, ahhoz mindig másképp viszonyul, vele mindig jól érzi magát. Itt, Szatmáron voltak azok a munkatársak, akikkel egy hullámhosszon mozogtunk, akikkel akár már félszavakból, mozdulatokból is értettük egymást, akikkel együtt tudtunk örülni egymás sikereinek. Örültünk, ha valahová elmentünk, és valakit megdicsértek, díjaztak, vagy csak egyszerűen megtapsoltak, hiszen az is komoly kitüntetésnek számít.  - Sajnos úgy látom és tapasztalom, hogy a mai világ már nem efelé az erkölcs felé halad. Itthon jóleső érzés volt játszani. Hazajártam mindig Szatmárra, hiszen a legszebb dolognak tartom visszatérni a régi nagy szerelemhez.

- Ezek szerint a mindenkori szatmári társulatot érzi a sajátjának?

- Igen, hiszen 1969-ben ideszerződtem, és azóta soha nem szerződtem el innen. Többen kérdezték tőlem, hogy milyen volt itt vagy ott, ennél vagy annál a társulatnál, de azt feleltem, hogy mindig csak vendégként léptem fel máshol. Amikor hosszabb időre mentem el itthonról, akkor sem szakítottam meg véglegesen a munkaviszonyomat. Az előzetes egyeztetésekkor kiderült, hogy abban az évadban meg tudják szervezni a műsorkínálatot nélkülem is, így fizetés nélküli szabadságot vettem ki, és más társulatoknál, színházaknál vendégeskedtem. Elmentem például Budapestre, de egy év után hazajöttem, vissza az anyatársulatomhoz.

- Idén nem csupán a társulat újult meg, de tavasszal a színházépület felújítása is kezdetét veszi. Ön, mint olyan színész, aki pályafutása javarészét ezeken a deszkákon töltötte el, hogyan fogadta a hírt?


- Több szakember is elmondta már erről az épületről, hogy egy igazi gyöngyszem, egy ékszerdoboz, és természetesen én is nagyon nagy szükségét látom a felújításának, hiszen az idő komolyan rányomta bélyegét. Nagyon örülnék, ha rendbe tennék. Tudom, rengeteg pénzbe kerül, de azt gondolom, hogy az a város, ahol van színházépület, és benne állandó társulat, de nem óvják azt meg az utókor számára, az félig halálra ítélt közösség. A Szatmáron élő valamennyi nemzetiség érdeke ezt kívánja. Az épületen túlmenően tehát nagyon fontos megbecsülni a társulatot is, illetve a társulatnak is felelősséggel kell végeznie a munkáját. Ott, ahol nincs, vagy korábban nem működött színház, felismerik annak szükségességét, és igyekeznek létrehozni azt. Lásd az utóbbi évtizedekben Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt, Gyergyószentmiklóst vagy legutóbb Kézdivásárhelyt. Ezért gondolom azt, hogy színház volt és lesz, mint ahogy társulat is, de hogy milyen, az rajtunk múlik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: