2016-03-15 16:17:21• hírek • MTI

Három egyetemnél vizsgálódik a DNA

A jászvásári, a temesvári és a kolozsvári orvosi egyetemeken, valamint az oktatási minisztériumnál vizsgálódott kedden a román korrupcióellenes ügyészség tavaly elkövetett korrupciós bűncselekmények ügyében - közölte a román vádhatóság.

A román média szerint a mostani vizsgálat összefüggésben áll azzal, hogy tavaly ősszel a jászvásári egyetem felvételijén csalás történt. Csaknem száz külföldi diák 2 ezer és 5 ezer euró közötti összeget fizetett azért, hogy dolgozatukat magasabb jeggyel osztályozzák és így bejuthassanak az egyetemre.

A kelet-romániai egyetemet marokkói diákok jelentették fel, miután azt tapasztalták, hogy az egyetem magyarázat nélkül törölte nevüket a bejutott elsőéves hallgatók listájáról. Tavaly októberben a botrány miatt Dragos Pieptu rektor lemondott tisztségéről.

Az ügyészek kiszálltak a temesvári és a kolozsvári orvosi egyetemre, dokumentumokat vittek el az oktatási minisztériumból is. A szaktárca szóvivője szerint az egyetemekkel folytatott levelezés is az ügyészég által bekért iratok között található - közölte a Digi 24 hírtelevízió, amely úgy tudja, az ügyészek újabb bizonyítékokat keresnek a felvételin történt csalás ügyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: