2013-01-21 17:55:22• hírek • Póti Orsolya

Három diák vehet részt a Mesék földjén országos döntőjén

Január 19-én került megrendezésre a Mesék földjén mesemondó versenyen megyei fordulója a LiterArt Egyesület és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség szervezésében. Az idei versenyre is szép számban jelentkeztek diákok.

Összesen 41 diák vett részt a Mesék földjén elnevezésű versenyen, melyet három kategóriában szerveztek meg idén is. A jelentkező Szatmár megyei diákok közül többen is népviseletbe öltöztek azért, hogy produkciójuk minél hitelesebb és élvezhetőbb legyen.

A diákok előadását mindhárom kategóriában szakértő zsűri értékelte, aki figyelembe vette a produkció időtartamát, ami nem haladhatta meg az öt percet, valamint azt, hogy a versenyzők a népi mesemondók stílusában adják elő az általuk választott mesét. A verseny országos döntőjére mindhárom kategória első helyezettje vehet részt.

Az V-VIII. osztályosok kategóriájában első lett Rózsa Molnár Friderika, az Aurel Popp Művészeti Líceum diákja (tanár: Schuller Elza), második díjat kapott Szabó Róbert, a Balcescu-Petofi Gimnázium diákja (tanár: Bartha Katalin) és harmadik díjban részesült Őry Inez, a 10-es Számú Gimnázium tanulója (tanár: Rus Annamária).

Dicséretben részesült: Nagy Botond, a Református Gimnázium diákja (tanár: Varga Bressel Christiane), Makranczi Lilla, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja (tanár: Czier Andrea), Katona Lóránd, a 10-es iskola diákja (tanár: Rus Annamária) és Papp Zoltán, az egri Csűry Bálint Általános Iskola diákja (tanár: Szűcs Tünde).

A IX-XII. osztályosok kategóriában első díjban részesült Tóth Rudolf, a Református Gimnázium diákja (tanár: Lovász Erzsébet), második lett Tóth Jessica, az Aurel Popp Művészeti Líceum tanulója (tanár: Schuller Elza) és a harmadik díjat Győrfi József, a Református Gimnázium diákja (tanár: Varga Bressel Christiane) vitte el. Ebben a kategóriában dicséretben részesült: Fagea Sopronyi László, a Traian Vuia Műszaki Líceum diákja (tanár: Fisár Erika).

A balladamondó versenyre csupán ketten jelentkeztek, közülük Óbis Réka, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákja (tanára Kiss Hajnalka) vehet részt az országos döntőn.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: