2009-01-22 17:24:16• hírek • Szatmar.ro

Eredmények vagy a vég

A Toyota is kiszállhat a Forma1-ből, amennyiben idén sem tud semmit felmutatni.

Mióta a világ legnagyobb autógyárának számító Toyota beszállt a Forma1-be soha nem volt pénzkérdés az istállónál, ám ennek ellenére semmilyen eredményt nem voltak képesek felmutatni.

 

A nemzetközi gazdasági válság a Toyotát is érzékenyen érinti, ezért a konszern a múlt héten új elnököt nevezett ki Toyoda Akio személyében, aki nem más, mint az alapító unokája. Az új főnök pedig kilátásba helyezte, amennyiben idén sem tudnak komolyabb eredményeket elérni, akkor ez lehet a márka utolsó éve a száguldó cirkuszban.

Tudatában van ennek Jamasina Tadasi csapatfőnök is, aki úgy fogalmazott, hogy természetesen az istálló érdeke is az, hogy a Toyota mögöttük álljon, ám ehhez eredményeket kell elérniük.

Nála is egyértelműbb volt John Howett, csapat elnöke, aki szerint két nagy feladat előtt állnak az idei szezonban: egyrészt csökkenteniük kell a kiadásokat és a költségeket, valamint eredményeket kell felmutatniuk. „Egy nagyon erős szezont kell futnunk az idén, hogy bebizonyítsuk, itt a helyünk."

A csapatvezetők szerint még soha nem volt ilyen kedvező a helyzet, hogy futamot nyerjenek. Amennyiben ez nem történik meg, könnyen lehet, hogy egy újabb japán autógyár lép ki a technikai sportok mögül.

http://www.toyota-f1.com

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: