2009-06-15 15:52:56• hírek • Szatmar.ro

Harminc világbajnoki cím érkezik

Három csapat is csatlakozik a Forma1-hez jövőre, akik eddig 30 vb.-címmel rendelkeznek.

A Forma1 2010-es mezőnye már biztosan komoly változáson esik át, attól függetlenül, hogy sikerül-e a Nemzetközi Automobil-Szövetségnek (FIA) megegyeznie a FOTA által képviselt jelenlegi istállókkal, vagy sem. A következő szezonban ugyanis három új csapat csatlakozik a jelenlegi mezőnyhöz.

Eredetileg 15 csapat jelezte a FIA-nak, hogy csatlakozna a „száguldó cirkuszhoz", ám a nemzetközi szervezet három jelentkezőt rögtön visszautasított. Az így megmaradt 12 istállónak igazolnia kellett, hogy rendelkezésére áll olyan technikai és pénzügyi háttér, amely lehetővé teszi a versenyképes szereplésüket. A következő szakaszban kilenc „továbbjutó" képviselői Max Mosley-val, a FIA elnökével személyes megbeszélést folytattak Londonban, ez után dőlt el, melyik lesz az az öt istálló, amelyből a három „győztest" kiválasztják. A FIA alkotott továbbá egy tartaléklistát is, arra az esetre, amennyiben valamely jelenleg versenyző istálló visszalépne az indulástól, ám az ezen található neveket nem hozták nyilvánosságra.

A Campos Grand Prixt 1998-ban alapította a korábbi Forma1-es pilóta Adrian Campos. Az istálló több sorozatban is versenyzett az idők során (GP2, Formula3), összességében pedig hat versenyzői és öt konstruktőri világbajnoki címet tudhat magáénak. A csapat adminisztrációs központja Madridban van, míg a technikai bázis Valencia mellett található.


A Campos Raing autója a túraautó-bajnokságban


A Manor F1 Teamet szintén egy egykori versenyző, John Booth alapította 1990-ben. Az ő esetükben is igaz az, hogy több versenysorozatban is érintettek voltak, többek között a Formula Renault-ban és a Formula3-ban. Nevükhöz 171 futamgyőzelem és 19 bajnoki cím kötődik. Érdekesség, hogy pályafutásuk elején két világbajnok, Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton is vezette az autóikat. Főtervezőjüknek, Nick Wirthnek van F1-es tapasztalata, korábban dolgozott ugyanis a Benetton és Simtek csapatainál. Székhelyeik az angliai Sheffieldben és Bicesterben vannak.

Hármójuk közül az amerikai USF1 jelentkezéséről lehetett tudni a legkorábban, és ők a legfiatalabbak. A Charlotte-i székhelyű csapat vezetőjének, Ken Andersonnak komoly tapasztalata van az autóversenyzésben, sikereket ért el korábban az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen, az IndyCar sorozatban, de dolgozott a Forma1-ben is az Onyx és a Ligier csapatainál. A leendő csapatigazgató, William Windsor szintén hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Ő újságíróként kezdte, majd később megfordult a Williams-Renault-nál és a Ferrarinál is.

Ami mindhárom csapatban közös, hogy egyaránt Cosworth motorral versenyeznek majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: