2013-12-11 09:21:00• hírek • Blikk.hu

Bereczki túlnőtt Szinetáron

A színésznő tinisztár múltja, illetve korábbi sikeres szerepei (A padlás, Légy jó mindhalálig, Funny Girl) miatt ünnepelt tagja volt a Budapesti Operettszínháznak.

A két musicalszínész a Nyomorultak próbáin szeretett egymásba, 2005 júliusában összeházasodtak. Szinte ezzel egy időben elkezdett felfelé ívelni Bereczki Zoltán karrierje is: A Szépség és a Szörnyetegben, a Jövőre, Veled, Itt!-ben, a Szentivánéji álomban, a Rómeó és Júliában bizonyíthatott.

Emellett ő lett az operett kiadványainak zenei producere, és feleségével, kezdetben Dóra hírnevét meglovagolva, Bereczki ötlete alapján, duettlemezek sorát adták ki. Zoli ezen felül szólóénekesi karrierjét is építgette.

Szinetár Dóra 2007-ben, amikor megszületett kislányuk, Zora, egy időre eltűnt a színpadról, ám Bereczki tovább menetelt előre. Az RTL Klubon a Szombat esti láz vezetőjeként kapott lehetőséget, majd A Nagy Duett versenyzőjeként, utána a hatodik Megasztár zsűritagjaként a TV2-n is öregbítette hírnevét.

A házaspárt együtt a legnagyobb hazai sztárok közt tartották számon, óriási rajongótáborral.

Azután 2012-ben távoztak a Budapesti Operettszínházból, augusztusban pedig bejelentették: válnak.

Több mint egy év telt el azóta. Bereczki számára igen termékenyen. Számos produkció zenei rendezője, két színházi darabban játszik, A Nagy Duett zenei igazgatójaként is dolgozott, és fog februártól, valamint megnyerte a Sztárban sztárt.

Folytatás a Blikk.hu-n!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: