2009-07-28 10:55:38• hírek • Szatmar.ro

Technikai gondjai voltak Gyenesnek

Az országos enduro bajnokságban Szilveszter és Szereday továbbra is az élen.

A Brassó melletti Zernesten rendezték az országos enduro bajnokság második futamát, melyen Szereday nyerni tudott, Szilveszter a második lett, míg Gyenes technikai problémák miatt feladni kényszerült a versenyt.

Pedig remekül kezdődött a futam Gyenes Emánuel számára, mivel a szombati napon nagy fölénnyel nyerni tudott. Másnap viszont már egy elektronikai hiba az indulásnál hátráltatta, végül a motor feladta a szolgálatot.

 

„Az első kör végén valami elekronikai probléma adódott a motorral, próbáltuk megjavítani, 50 perc után el is indultam újra, de egy emelkedőn nem tudtam felmenni, a motor nem bírta, így fel kellett adnom a viadalt. Az első nap szerzett pontok beszámítottak a versenybe, de összetettben visszacsúsztam a második helyre", nyilatkozta Mani.

Szerencsésebb volt viszont a többi szatmári résztvevő, akik egyaránt a dobogón végeztek. A legkisebb kategóriában Szilveszter Márton a második, egy osztállyal fentebb Szereday Dominik az első helyen végzett, ezzel összetettben mindketten tartják vezető pozíciójukat. Az old boys kategóriában Ioan „Joe" Lutas szintén az élen végzett.



Gyenes ezúttal inkább bosszús lehetett, mint vidám


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: